Celeb

Még életében gondoskodott gyermekeiről Gesztesi Károly

uv, K. K.

Létrehozva: 2020.01.07.

Gesztesi Károly élt-halt a gyermekeiért. Mindig mindenhol boldogan mesélt róluk. De nemcsak szeretetet adott négy fiának és egyetlen kislányának, folyamatosan azon dolgozott, hogy anyagilag is biztonságban tudja őket.

A szombaton elhunyt színművész semmit sem bízott a véletlenre. Halálának perceiben is képes volt körültekintően cselekedni, és a szívinfarktus jeleit észlelve is sikerült neki balesetveszély-mentes helyen félreállni az autójával, sőt lapunk információi szerint a forgalommal szembeni parkolása is tudatos lehetett, jól tudta ugyanis, hogy ez a fajta jelzés vészhelyzetre való felhívás. És ahogy utolsó perceiben átgondoltan lépett, úgy tett életében is, és már évekkel ezelőtt biztosította imádott gyermekei sorsát, amiről öt évvel ezelőtt, a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban részletesen me­sélt is. Sőt arról is szó esett, hogy az ötödik X után ő már egy olyan egzisztenciát teremtett meg, amivel nemhogy gyermekei jövője garantált, de ő is bármelyik nap nyugdíjaséveket kezdhetne a legnagyobb lelki nyugalomban, anyagi biztonságban.

– Igen, megtehetném – válaszolta arra kérdésre, hogy van-e már annyi pénze, hogy akár a munkákat is hanyagolhatná élete végéig.

– Sőt minden gyermekemnek a jövőjét biztosítottam. Mind az ötét. A nagyobbaké már korábban is így volt, de aztán jöttek a fiatalabbak. Azt tanulhatnak, amit akarnak, oda mennek, ahová akarnak. Ez számomra na­gyon fontos – magyarázta 2015-ben Gesztesi, aki akkortájt fogadalmat is tett magának. Élete száznyolcvan fokos fordulatot vett, és elhatározta, kicsit visszavesz a tempóból, amit a hivatása diktál, és függőségével, az itallal is végleg leszámol.

– Éppen most lesz egy éve, hogy elhatároztam, abban a formában leteszem a poharat, ahogy addig az életem része volt. Ha alkalom van, koccintok, de ezek az alkalmak ritkák. Egyszerűen nincs már rá szükségem, hogy előadás után megigyak valamit, vagy csak úgy napközben unaloműzésként töltsek egy pohár bort magamnak! – mondta a Ripostnak egy két évvel ezelőtti interjúban, amihez halálának napjáig tartotta magát.

Büszke volt a kondijára

Mostanában készült volna egy szívinfarktust megelőző társadalmi célú kisfilm, ami szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire fontos az úgynevezett időablak, ami az észleléstől az infarktusig tart. Minden perc számít, ne hezitálj, azonnal hívd a mentőket. Gesztesi Károly ehhez a kampányhoz adta volna az arcát, a hangját. Örömmel vállalta, azt mondta, nincs semmi baja, életmódot váltott, meg tudja váltani a világot. A Diamond Agency grátisz felajánlotta, hogy csináltatnak neki egy kardió-CT-t, de azt mondta, nincs rá szüksége, ő nagyon is jól van.

Italozás helyett a stresszt sporttal vezette le, és még többet úszott, kondizott és hódolt kedvenc hobbijának, a golfnak, mint azelőtt. Senior golfvilágbajnokságra is készült, és ezekkel egy időben a hit is újra egyre fontosabb szerepet töltött be az életében. Vendéghallgató lett a Szent Pál Akadémián, és minden kérdésére választ talált a Bibliában. Rendszeresen járt istentiszteletekre, de jó időben inkább a templom előtt, egy fák övezte kedves padon, madárcsicsergés közepette hallgatta a bentről szűrődő beszédet és az isteni ódákat, miközben a világ nagy dolgairól gondolkodott. Utolsó éveiben maga volt a béke és szeretet szigete az egykor a gyertyát két végén égető Gesztesi, aki élete értelmének mindig is öt gyermekét tartotta.

– Ők rengeteg örömet adnak nekem, főleg hogy egyre nagyobbak – mondta boldogan, nem sokkal a halála előtt.

Fiaival választotta az új autót

A fél életét az autójában töltötte Gesztesi Károly, aki naponta akár több száz kilométert is megtett vidéki fellépései miatt. Rutinos sofőrnek számított, saját bevallása szerint igen jól vezetett, lendületesen, de körültekintően rótta az utakat, s olyan volt, akár egy két lábon járó GPS.

A színművész új autójáról is boldogan mesélt lapunknak egy nappal a végzetes szívinfarktusa előtt.

– Nemrég vettem egy új autót, amit a gyermekeimmel együtt választottam ki, úgyhogy nagyon boldog vagyok, habár nem akarok reklámot csinálni a márkának, úgyhogy csak annyit mondhatok, ezúttal nem jeep – vallotta be büszkén múlt héten pénteken Gesztesi Károly, aki az interjúban említett új autójában, egy fekete Mercedes CLA 180 típusú járműjében vesztette életét január 4-én, szombaton kora este.

Gesztesi a belvárosban közlekedett, amikor a WestEnd bevásárlóközponthoz közeli Ferdinánd hídon haladt át a Podmaniczky utca felé, amikor érezte, hogy valami nincs rendben. Autóját az utolsó erejével a szemben haladó forgalom irányába, a legközelebbi járdához kormányozta, és minden erejét összeszedve hívta a mentőket, ám az életét már nem tudták megmenteni.

Zárt körű temetés lesz

Németh Sándor, a Hit Gyülekezet vezetője szoros, mondhatni baráti kapcsolatot ápolt az 56 éves korában elhunyt színművésszel, csakúgy, mint annak családjával, akik már el is kezdték szervezni Gesztesi Károly búcsúztatóját.
– Egyelőre szervezés alatt áll a temetés. A családtagok Károly második feleségével, Nikolettával és harmadik nejével, Liptai Claudiával is egyeztetnek a búcsúztatásról. Karcsi édesanyja azt szeretné, ha a budakalászi temetőben lenne örök nyugalomra helyezve a fia, ám végleges döntés sem az időpontot, sem a helyszínt illetően még nem született. A szertartás, úgy tudom, zárt körű lesz, csak a család fog elbúcsúzni Károlytól, a Vígszínházba azonban szeretnének majd egy megemlékezést tartani, hogy szeretett kollégái is le tudják róni a kegyeletüket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083513
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083513
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083513
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria