Kárpáti Rebeka január elején a Kongói Demokratikus Köztársaságba utazott, hogy önkéntesként az Afrikáért Alapítvánnyal közösen segítsen a helyieken. A színésznő-modell az elmúlt két hétben valóban kimozdult a komfortzónájából, többek között megtanult vakolni is, mivel az egyik projekt során házat építettek egy rászoruló családnak.
Rebeka már október vége óta támogat egy ötéves kongói gyereket, Davinát, akinek korábban tanszereket, illetve egy évre elegendő pénzt küldött, és most hétvégén végre személyesen is találkozhatott pártfogoltjával. A csinos modell egyébként korábban azt írta, azért megy Afrikába, mert egy kicsit besokallt saját magától, és szüksége van arra, hogy másokkal foglalkozzon.
Elegem lett a rengeteg megfelelésből, állandóan topon levésből, az Instagram life-ból, amelyből nem mindig derül ki, hogy valójában ki vagyok, a rengeteg reklámból az oldalamon.
Végre nem magammal akartam foglalkozni, vagy azzal, hogy mitől leszek jobb, sikeresebb, menőbb, szebb, jobb piaci értékű, stb. Hanem önzetlenül akartam segíteni másoknak, és valami jó célra felhasználni azt a figyelmet, amit csak nektek köszönhetek.
Valamint kíváncsi voltam, hogy mennyire vagyok tökös csaj, és hol van a tűrésküszöböm – írta Rebeka, aki csütörtökön érkezik vissza Magyarországra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.