Annak ellenére, hogy még csak áprilisban mutatják be a 25. James Bond-mozit, a No Time to Die-t, a producerek már a következő filmen törik a fejüket. Kell is nekik, hiszen Daniel Craig végleg átadja a stafétabotot, és nem bújik többet a 007-es ügynök bőrébe. Ha úgy vesszük, már az is csoda, hogy erre az utolsó alkalomra rábeszélték, tekintve korábbi nyilatkozatait. Lényeg a lényeg: meg kell találniuk a következő szuperkémet, aki legalább nég-öt filmre elkötelezi magát.
A Bond-mozik mögött álló Barbara Broccoli a Varietynek arról beszélt: nyitottak bármilyen bőrszínű férfi színészt megnézni - abban azonban egészen biztos, hogy nem nőt keresnek. “Nem igazán érdekel, hogy fogjak egy férfi szerepet, és eljátszassam egy nővel. Ennél a nők sokkal érdekesebbek” - magyarázta. Hozzátette: akkor inkább írnak új, erős női karaktereket.
Korábban egyébként felröppentek a pletykák, miszerint akár nő is lehetne a 007-es. Sőt, maga Daniel Craig szerint is itt az ideje, hogy egy nő vegye át a szerepet.
És hogy ki jöhet szóba? Sokáig emlegették Idris Elba nevét, ő azonban már 47 - amire először magára ölthetné Bond szmokingját, nagyjából 50 lenne. Csak összehasonlításképp: a most leköszönő Daniel Craig 51. Pletykálják még a Trónok harca Robb Starkját, a 33 éves Richard Maddent, illetve a Marvel filmek Lokiját, Tom Hiddlestont. Ő 38, azaz szintén megfelelne korban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.