Demjén Ferenc telt házas koncertet adott

Demjén Ferenc telt házas koncertet adott

Demjén Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 02. 09:30
uv

Hétfő kora este már emberek tucatja özönlött az Arénába, ahol a koncert kezdetére egy gombostűt sem lehetett leejteni. A hangulatot a legnagyobb Demjén-slágerekkel DJ Dominique alapozta meg, és ő is konferálta fel a legendát, aki óriási üdvrivalgás közepette lépett színpadra.

„Hol voltatok?” – köszöntötte rajongóit viccelődve Rózsi, akinek slágereit könnyeivel küszködve, egy emberként énekelte a közönség.

Vendégelőadóként Balázs Fecó, Kóbor János, Révész Sándor és Závodi János is színpadra lépett, az öt legendával a koncert végén pedig még a miniszterelnök, Orbán Viktor is fotózkodott.

Rózsi emberfeletti erővel küzdött ezért az estéért az elmúlt hónapokban, és végül sikerült elképesztő formába hoznia ma­gát. Állapotán szinte nyoma sem volt annak, hogy agyérgörcse következményeképp újra kellett tanulnia járnia. Az énekes úgy gondolja, hogy ebben a közönség szeretete segítette.

A kétórás ze­né­lés percekig tartó taps­özönnel zárult, bú­csú­zásképp Rózsi pedig minden aggódó rajongóját megnyugtatta: nem ez volt az utolsó Demjén-koncert!

Az énekes szeretné 2020-ban is imádott közönségével zárni az évet, és mindent megtesz azért, hogy jövőre is tízezreknek énekelhessen az Aréna színpadán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.