Az Agymenők és az HBO sorozatának, a The Flight Attendantnek a sztárja egy roppant kínos, ámde annál viccesebb történetet osztott meg az Instagram oldalán. Kaley Cuoco éppen Rómában forgatott, amikor munka után úgy döntött, hogy a barátaival beül egy bárba lazitani. Az iszogatás hamar pánikban tört ki.
– Ültem, és jól éreztem magam, beszélgettem a barátnőimmel, és éreztem valami fura szagot. Mintha valaki odaégetett volna egy pirítóst. Eléggé büdös volt. Majd láttam, hogy az egyik barátnőmnek kikerekedett a szeme. A semmiből megjelent egy srác mögöttem, én meg arra gondoltam, »Ez tuti meg akar támadni.« Erre elkezdte paskolgatni a fejemet. Mondom, »Ez meg is támadott!« Majd valaki üvöltözni kezdte hangosan, hogy »Fuoco!«, ami olaszul egyébként tüzet jelent. A kis nárcisztikus agyammal egyből azt mondtam, »Ó, igen, én vagyok Miss Cuoco, akarsz egy fotót? Persze.« Hát azt gondoltam, hogy Cuocót ismételgetnek – mondta a közösségi oldalára feltöltött videóban a szinésznő, aki azonban rossz nyomon járt, ugyanis nem fotózkodni akartak vele, csupán el akarták oltani a haját, ami valahogyan véletlenül lángra kapott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.