Tina: Az egyik szemem mindig Emilión van

Tina: Az egyik szemem mindig Emilión van

romák
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 11. 09:00
A zenész a fejébe vette, hogy szépségversenyt rendez roma lányoknak. Felesége, Tina ugyan nem lelkesül az ötletért, és rajta tartja szemét az urán.
G. Sz.

Nagy fába vágja a fejszéjét Emilio. A zenész következő nagy projektje ugyanis egy roma szépségverseny szervezése lesz, amit a Sláger TV Drága családom című mûsorában láthatnak a nézők. Ötletéről ugyan már neje is hallott, de nem igazán repes az örömtől.
El lett hintve, hogy mi lenne, ha csinálna egy roma szépségversenyt, amire azt feleltem, hogy nem tartom túl jó ötletnek, és ha nem akar vitát, akkor hagyja inkább – meséli Tina.

– Látom persze, hogy a hátam mögött megy a sumákolás a barátokkal, és a szemembe ugyan nem nagyon akarta mondani, hogy márpedig megcsinálja ezt a versenyt, inkább másokon keresztül akar puhítani – folytatja a zenész neje, aki azt is elárulta a Borsnak, hogy bár nem féltékeny típus, de azért nyitva tartja majd a szemét.

– A házassá­gunk egyik alappillére a szereteten kívül a bizalom, hiszen anélkül semmi nem működik az életben. Nyilván hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félti az ember a párját, aki rá­adásul egy előadóművész, akit mindig is körülvettek a nők.

Egy olyan embert szelídítettem meg tíz éve, aki nagykanállal falta az életet, de egymásban megtaláltuk a boldogságot, mert szeretjük egymást a mai napig. De ezen dolgozni is kell, és bár Emil nem ad okot rá, hogy féltékeny le­gyek, az embernek nem árt mindig odafigyelni.

A szemét legeltetheti, hiszen nem vakságot esküdött, hanem hű­séget, de ha nem vigyáz, a szeme bánhatja a dolgot – mondja nevetve Tina.
   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.