Kendall Jenner azonnal megmutatta a mellét, hogy betöltötte a 18-at - ma dollármilliókat keres

Kendall Jenner azonnal megmutatta a mellét, hogy betöltötte a 18-at - ma dollármilliókat keres

modell
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 12. 17:30
Bors

Manapság az egyik legjobban fizetett szupermodellek egyike - évi 22,5 millió dollárt visz haza - ám Kendall Jenner pályájának is igen rögös volt a kezdete. Minderről a The Late Late Show című beszélgetős műsorban árult el részleteket. 

Kiderült: eleinte nem igazán akarták az ügynökök komolyan venni, mondván: ő az a lány a valóságshow-ból (Keeping Up With The Kardashians). Kendall azonban komoly modellé szeretett volna válni. Pályatársai is lenézték, sőt, azt gondolták róla, hogy csak a neve miatt kapott már igen fiatalon olyan lehetőségeket, amiért ők keményen megdolgoztak. Állítólag volt olyan, aki az ő italába nyomta el a cigarettáját - írja a Daily Mail.

Kendall elárulta: a legelső divatbemutatóján, amint betöltötte a 18-at, megmutatta a mellét - mivel ezt tanácsolták neki. “A mellem az első show-n kint volt, amit csináltam. Épp 18 lettem, és jöttek, hogy akkor dobd le a pólódat.” Beszélgetőtársa, a veterán modell, 47 éves Tracee Ellis-Ross hasonló dolgokról számolt be: ő 19 évesen vonult először végig a kifutón fedetlen mellekkel. Hozzátette: neki még Naomi Campbell mondta: 

Ha modell vagy, azt viseled, amit rád adnak.”

Kendall egyébként korábban elég sok modellt akasztott ki azzal, hogy kifejtette egy interjúban: ellentétben másokkal, ő megválogatja a munkáit, és nem csinál meg 20-30 bemutatót egy évben, mivel más üzletekben is érdekelt. Sokan úgy vették a kijelentését, hogy Jenner kérkedik azokkal az előjogaival, amit a neve és híres testvérei jelentenek, és a legtöbb modell nem engedheti meg magának ezt a fajta szabadságot, mint ő.

A realitysztár-modell később igyekezett szabadkozni, mondván: csupán félreértelmezték a szavait, ő egyáltalán nem akart kérkedni a helyzetével.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.