A Roxette énekesnője, Marie Fredriksson teste feladta a harcot

A Roxette énekesnője, Marie Fredriksson teste feladta a harcot

énekesnő
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 11. 07:50
17 éven át küzdött agydaganattal. Bár a teste feladta a harcot, a dalaiban tovább él. A világ minden táján gyászolják a kivételes tehetségű énekesnőt.
Földvári Zsófi

Az énekesnő menedzs­mentje kedden kora délután közölte a letaglózó hírt a rajongókkal:

Marie december 9-én, irtózatosan hosszan viselt betegség után, 61 évesen elhunyt. 

Marie Fredrikssonnál 2002-ben diagnosztizáltak súlyos agydaganatot, az első beavatkozások következtében elvesztette az olvasási és írási képességét, és a látását is a jobb szemére.

De ez sem állította meg, a rendkívüli harci szellem, ami hajtotta, nem csak az állapota stagnálásában, de az alkotásban is segítette. A betegsége alatt is dalokat írt és fellépett. 

Budapesten többször is koncertet adott, a sportcsarnokban. 2011-ben a közönség a színpadra lépésekor kezdett el tapsolni, és a koncert végéig abba sem hagyta.

Marie többször elakadt az éneklésben, ezekben a pillanatokban több ezer ember énekelt helyette. Aki jelen volt, az a mai napig úgy mesél arról a buliról, mint élete egyik legmeg­indítóbb élményéről. Szomorú volt, megrázó és felemelő. 

2016-ban vonult vissza végleg

Tizenhét éven át hősiesen küzdött a rákkal, amely felemésztette a testét, de Marie az általa írt és a hangjával életre keltett slágereivel örökre tovább él a rajongói szívében. 

Az énekesnőt a férje, Mikael Bolyos és két gyermeke, Josefin és Oscar gyászolja a rajongók milliói mellett. Marie temetését szűk családi körbenrendezik. 

Elképesztő sikereket ért el 

A Roxette nevű svéd formáció Marie Fredriksson és Per Gessle alkotta duó, akik 1986-ban alakultak meg.

Az első átütő sikerüket a The Look című daluk hozta meg, aztán futószalagon gyártották a slágereket. Legnagyobb sikerük a Listen to your heart és a Joyride. Több mint 80 millió lemezt adtak el világszerte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.