Teljesen más oldalukról mutatkoztak be a hamarosan bemutatásra kerülő János vitéz című zenés játék szereplő. A Budapesti Operettszínház sztárjai ugyanis a Pusztamonostori Birkás tanyára látogattak el, ahol néhány órán át élvezhették a falusi életmódot. Ez talán Papadimitriu Athinának lehet a legkevésbé ismeretlen, aki hosszú évekig lakott tanyán egykori párja mellett.
– Már kislányként is imádtam a természetet: aludtam a mezőn, rágtam a füvet pedig a VI. kerületben születtem. Most már egyre több a dolgom, de korábban a trágyázás sem okozott gondot a lovak körül – mesélte a Gonosz mostohát alakító sztár.
A Kukorica Jancsit megszemélyesítő Dolhai Attila korabeli hősként ülte meg a lovat, persze könnyű neki, hisz volt kitől ellesni a fogásokat.
– A középső lányom, Emma jár lovagolni, igazából onnan próbáltam ellesni néhány mozdulatot, technikát – mondta Attila, aki meghagyja most már lassan védjegyének számító szakállát, amit még az István, a király című darabhoz növesztett.
– Igen, sokat gondolkodtunk rajta, hogy megmaradjon-e, és végül Bozsik Yvette rendezővel arra jutottunk, hogy a karakter csibészségébe belefér ez a férfiasabb megjelenés, így Kukorica Jancsi szakállas esz.
A Francia király szerepében Bodrogi Gyulát láthatják újra a nézők, aki nemrégiben egy igen kellemes emléket idézett fel vidéken.
– Budapesten születtem, de egy hét múlva már Veszprémben voltam. Nemrég jártam arra, és megnéztem a gyerekkori otthonomat. Nem változott szinte semmit sem, ahogy a János vitéz sem. Picit más a köntös, de olyan, mint a Bánk bán vagy Az ember tragédiája. Időtálló – mondta a 85 éves Nemzet Színésze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.