Szinte megszólalásig, sőt még az után is elképesztően hasonlít a néhai Bud Spencerre Francesco Bud, aki a Very Italy Managementnek, Autiero Pasqualének és Massimiliano Nerinek köszönhetően a múlt hét végén életében először járt Magyarországon. Piedone hasonmása interjút adott a Borsnak, amelyben elárulta, hogyan és mikor vette észre, hogy egy híresség kiköpött mása.
– Negyvenkét évig postásként dolgoztam, és az utolsó időszakban már úgy hívtak, hogy postás Piedone, mert annyira hasonlítok Budra. Lépten-nyomon megállítottak, illetve közös fotókat kértek, és már sok évvel ezelőtt egy tévéműsorban „felfedeztek” – magyarázza lapunknak a 64 éves Francesco, aki szerint Bud Spencer a való életben is pontosan ugyanolyan volt, mint a filmvásznon.
– Négy-öt alkalommal találkoztunk, és egy nagylelkű, jóságos óriásként tudnám jellemezni. Ugyanabból a nápolyi kerületből származom, mint ő, és bár sok tévés és filmes szereplésem, illetve koncertem volt már, életemben a legnagyobb megtiszteltetés akkor ért, amikor 2004-ben ő maga avatott saját hivatalos hasonmásává – mondja a férfi, akinek a Piedone-filmek, illetve a Bombajó bokszoló a kedvencei idoljától.
Francesco Bud nemcsak külsejével őrzi a 2016 júniusában elhunyt legenda emlékét, hanem Spencer három gyerekével is tartja a kapcsolatot.
– Gyakran hívnak meg hivatalos eseményekre, így idén júniusban Livornóba is, ahol Budapesthez hasonlóan szintén szob-rot kapott Bud Spencer, illetve a nápolyi Bud Spencer-kiállítás megnyitóján is velük voltam – meséli Francesco, aki szerint a magyarok nagyon szívélyes és nyitott emberek.
– Örülök, hogy itt lehetek, és remélem, ez valaminek a kezdete lehet, a nem is olyan távoli jövőben lesz akár egy nagyobb Bud Spencernek dedikált esemény, amin részt vehetek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.