Polyák Lilla: békében élünk a mozaikcsaládban

Polyák Lilla: békében élünk a mozaikcsaládban

Polyák Lilla
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 09. 10:00
Gömöri András Máté nélkül nem vállalhatta volna a Mintaapák forgatásait a színésznő. Férje gondját viseli Lilla kamasz fiainak, akit „napának” hívnak a Homonnay fivérek.
uv

Nehéz megteremteni az egyensúlyt a munka és a család között. Habozott, hogy a színházi előadásai mellé vállal-e még egy tévés produkciót is?

– Amikor megtudtam, hogy ez egy napi sorozat, ami olykor havi húsznapos forgatást is jelent, elkezdtem hezitálni a fiúk, a család miatt. Igazából Máténak köszönhetem, hogy végül úgy döntöttem, belevágok, a férjem ugyanis nem engedte, hogy visszalépjek, ő is azt mondta, hogy ez remek lehetőség, és ne aggódjak a fiúk miatt, most majd ő lesz az én „hátországom”.

Ebből azt sejtem, elég jó lehet a kapcsolat Máté és a fiúk között.

– Abszolút. Nagyon hamar, és nagyon rég elfogadta őt Zsombor és Bulcsú is. Máté amolyan apaféle szerepet betöltve, saját titulust is kapott tőlük, és a nevelőapa szóból eredően „napának” szólítják. Persze ettől még a fiaim imádják az édesapjukat, de mivel mi már négyen vagyunk egy család, Máté több időt tölt a gyerekeimmel, mint a volt férjem. Zsolt találkozik a fiúkkal, amikor csak tud, de most, hogy háromgyerekes apuka lett, még nehezebb a logisztika.

Milyen a viszony ön és a volt férje között?

– Azt gondolom, nem létezhet olyan, hogy egy szülőpár a gyerekekkel áll bosszút bármilyen fájdalomért. Meg kell bocsátani, felül kell emelkedni a múlton a gyerekek érdekében. Én is ezt tettem, szerintem csak ilyen békében érdemes élni, és működtetni egy mozaikcsaládot. Én ebben hiszek, mi így teszünk, és szerintem ritka az ilyen jó együttműködés, mint a miénk.

A Mintaapákban is családanyát alakít. Klára hasonlít önre?

– Klára egyik fele, mintha csak én lennék. Melegszívű anyuka, szerető feleség, akinek mindene a család, az otthon. Másrészt szöges ellentétem. Én karriert is építettem, imádom a munkám, mai napig éltet a színpad, míg Klára háziasszony, aki nem találta meg azt, amiben igazán kiteljesedhetne.

Klára konok, de nagyszívű férjét Fenyő Iván alakítja...

– Iszonyú mázlim van Ivánnal, mert olyan jó a kémia köztünk, mintha húsz éve együtt játszanánk. Holott nem. Ehhez a szimbiózishoz pedig úgy gondolom, a sok casting mellett kellett egy szerencsés csillagállás is. Az első perctől elképesztően jókat tudunk veszekedni a kamera előtt, aztán persze megölelgetjük egymást a színfalak mögött.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.