A Nótár Mary-rajongók szomorúan vették tudomásul, hogy kedvencük új dalait, videoklipjeit harmadik éve nem láthatják az internetes videomegosztó csatornán, a YouTube-on. Ennek az az oka, hogy Mary pontosan ennyi ideje pereskedik egykori menedzsmentjével, akik mindig letiltották a feltöltött új dalokat. A mulatós zene koronázatlan királynője immár 17 éve szórakoztatja a közönséget, s nagyjából három havonta rukkolt elő vadiúj nótával az interneten. Nagy slágerei, mint a Csók csók puszi vagy a Szoszi van, 13–14 milliós letöltésnél tartanak.
A Bors megtudta, hogy most előrelépés történt az ügyben.
– A napokban pozitív fejlemények történtek ügyfelem és a Skyforce néhai tulajdonosa közötti vitában. A Szerzői Jogi Szakértő Testület által adott szakvélemény kimondja: a jogosultan kívül 3. személy kötelmi alap hiányában a szerzôi mûvek felhasználását, nem korlátozhatja vagy akadályozhatja meg – magyarázza lapunknak Nótár Mary jogi képviselője, dr. Szilágyi Roland, majd hozzátette, ezzel ugyan a pernek még koránt sincs vége, de legalább kiderült, hogy az énekesnőt sem egykori menedzsere, sem más nem tudja megfosztani a közönségétől.
– Jelenleg 14 dalom lóg a levegőben, amit nem tudtam megjelentetni. A Raj csaj, és a Hé, Mr. Gigolo című számomat pedig négy nap után letiltották, pedig pár óra alatt több mint félmillióan tekintették meg. Átlagosan egy videóklipemet 9–10 millióan nézik meg, de van olyan, amelyik a 24-et is elérte. Úgyhogy az utóbbi idő nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is rendkívül megterhelő volt, hatalmas veszteség, ugyanis ezáltal több millió forinttal rövidítettek meg – vallja be lapunknak az énekesnő, aki egyébként mindvégig hitt, s kitartott az igaza mellett.
– A szakvélemény után nagyon megkönnyebbültem, mert hatalmas gyötrelem volt lelkileg az elmúlt néhány év. Nehéz időszakon vagyok túl, de tudtam, hogy a karrierem elég erős ahhoz, hogy ne törjön derékba. Reményeim szerint hamarosan a YouTube-ra is felkerülnek az új dalaim, de addig is a bíróságon fogok harcolni az igazamért!
Mint ismeretes, Nótár Mary és Lakatos Róbert között 2016 szeptemberében robbant ki a vita, amikor is az énekesnő váratlanul bejelentette, hogy kilenc év után egyoldalúan felbontja a szerződését a menedzsmentjével arra hivatkozva, hogy önállóan szeretné tovább egyengetni a szakmai karrierjét. Mary állítása szerint ezt követően az exmenedzsere bezárta egy szobába, és korlátozta a személyes szabadságában, amiért beperelte a Skyforce tulajdonosait. A jogvita jelenleg is tart.
A Bors megkereste a másik felet, a Skyforce producerét, menedzserét, tulajdonosát, Száva Ritát.
– Mi nem kaptunk erről semmilyen dokumentumot, azt azonban tudjuk, hogy Marynek minden kérelmét elutasították eddig a bíróságon. Többek között ezt is. Szerintem csak hírverést akar magának csinálni, máskülönben miért három évvel az ügy kirobbanása után hozakodna elő ezzel a „szakvéleménnyel”. Inkább jobban jár, ha megvárja a per végét. Persze, ha rendezte felénk a tartozását – jelenti ki lapunknak a Skyforce tulajdonosa, aki 80 milliót követel az énekesnőtől.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.