Celeb

Fuss család, fuss!: Bal szemére nem lát a Loki-ikon

Bors

Létrehozva: 2019.10.21.

Lábon hordott ki egy sztrókot, és elvesz- tette egyik szeme világát a DVSC legendája, a 73 éves Lipők Lajos. Hétköznapjaiban családja segít neki.

Drámai pillanatokat élt át a Loki legendás focistája, a 356 meccsen pályára lépett – ebből 352-t végig játszott – Lipők Lajos: egyik pillanatról a másikra veszítette el szinte teljesen a látását.

– A páromat kísértem el a kórházba, amikor újságot olvastam, és egyszer csak elhomályosult minden. Háromszor fejbe kellett kólintanom magam, mire visszajött a látásom. A párom nagyon megijedt, azonnal orvoshoz akart vinni, de én makacs voltam, nem mentem – emlékezett vissza a történtekre a Loki-legenda, akiről később kiderült: sztrókot kapott. Ahogy teltek a hetek, a bal szemére teljesen megvakult, és ma már a jobb szemével is csak pár méterre lát el.

– Ez jócskán megnehezíti a hétköznapjaim, én, akinek a pályán a látása volt az erőssége, most bevásárolni is csak a párommal megyek, aki csak úgy hagy engem otthon egyedül, ha kikészíti nekem a kaját is – mesélte Lipők, akinek családja a támasza, amely jelenleg a TV2 Fuss család, fuss! című műsorában szerepel.

– Ha nem történtek volna velem ezek a dolgok, én is mentem volna velük – tette hozzá a sportos család nagypapája. Fia, Csaba az NB III-ban focizott, akinek a felesége a magyar élvonalban védett, idősebb unokája, Lambert a DEAC játékosa, a kisebbik, Larion pedig többszörös bajnok uszonyos úszó.

– Amikor sztrókot kapott, négy napig volt vele otthon, aztán tüdőembóliával megint. Édesapám egy terminátor! – mondta Csaba.

A családból hamarosan ketten is műtőasztalra fekszenek, Lajosnak a jobb szeméről tüntetnek el szürkehályogot, sőt a bal szeme világát is megpróbálják visszahozni, míg Lambertnek csontkinövést távolítanak el a térdhajlatából.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194411_auto_resized.jpg
origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715020813
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715020813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715020813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715020813
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség