A szombaton történt tragédia után L.L. Junior magához vette nagyobbik kisfiát, Lacikát. Junior már a tragédia másnapján azt írta közösségi oldalán: háborog a lelke, jogi lépéseket fontolgat. Ugyan Csilla fájdalma sem kisebb, sőt már a gyerek élettelen teste mellett is magát vádolta sikítva, Junior délután elvitte tőle másik fiát, Lacikát is. Junior ügyvédjétől, dr. Mester Csabától pedig megtudtuk, a zenész a dolgok jelenlegi állása szerint vissza sem adná anyukájának a kisfiút, ugyanis az anyát hibáztatja a balesetért.
– Lacika most az apukájával van, és ez így van jól. Végignézte az egész balesetet és ahogy a mentők küzdenek a testvéréért. Sokáig azt hitte, életben van és a mentő kórházba vitte, oda akart menni. Amikor az apukája elmondta neki, hogy Dávidka már a mennyben van, Lacika csak annyit mondott: akkor menjünk mi is utána.”
Megszakad az ember szíve... – csuklott el Junior menedzserének, Száva Ritának a hangja, írja a Blikk.
– A család úgy döntött, hogy pszichológus segítségét kérik majd, hogy Lacika feldolgozhassa, amit látott, de biztosan egy életre nyomot hagy benne ez a tragédia.
– Szeretném kímélni, amitől csak lehet – mondta a lapnak a gyászoló édesapáról. – Juniornak azt sem engedtük, hogy megnézze Dávidka holttestét. Sem a helyszínen, sem a kórházban. Nem tudta volna feldolgozni...
* * *
A Bors otthonában kereste fel az idős férfit, aki elgázolta az énekes fiát. Minderről itt olvashat.
Ha ide kattint, megtudhatja, mit mondott a tragédiáról az elsőként nyilatkozó L.L. Junior apósa
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.