Celeb

Radics Gigi szakított amerikai pasijával

Bors

Létrehozva: 2019.08.15.

Forrás: Instagram

- Nem volt olyan pontja ennek a kapcsolatnak, amikor úgy igazán megromlott volna. Mondanom se kell, milyen nehéz egy távkapcsolat, főleg egy ilyen óriási, Budapest–Los Angeles szintű távolság esetén. Ráadásul hiába mentem ki hozzá, akkor sem tudtunk eleget együtt lenni. Ő ott éli a mindennapjait, és előfordult, hogy nem maradt rám ideje. Ezt pedig el kellett fogadnom, mert ugyanez történt volna, ha ő látogat meg engem Budapesten. A külön töltött idő sok mindent megváltoztatott mindkettőnkben. Távolodni kezdtünk egymástól, egyre kevesebbet kerestük a másikat - mesélte az énekesnő a Story magazinnak.

- Amint ezt észrevettem, azonnal felhoztam neki a témát, mert nem szeretem kerülgetni a dolgokat. Megkérdeztem, szerinte mi lenne a megoldás. Végül arra jutottunk, jobb, ha elválnak útjaink. Egy évig voltunk ’együtt’. Ha úgy vesszük, igazából a telefonomba voltam szerelmes abban az időszakban, hiszen azon keresztül próbáltuk tartani a kapcsolatot. Ez így lélektelen volt, nem tudtuk egymást élőben érezni, megérinteni - mondta Radics, aki azt is hozzátette, hogy nyitott az új szerelemre, de az új párjának nagyon meg kell dolgoznia érte.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960816
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap