Celeb

Karda Bea táncosa volt Zoltán Erika

Fái

Létrehozva: 2019.08.07.

Majd negyven éve, hogy megjelent az énekesnő, Ma éjjel őrült leszek című dala. Fiatal volt, hát még, aki a nótát bemutató műsorban mögötte táncolt!

A '80-as évek legelején nem voltak videoklipek, a zenészek különböző könnyűzenei műsorokban tudták bemutatni az új számaikat.

– Egy tévéfelvételre mentem, és a szerkesztők megkérdezték, nem tudok-e magammal vinni két táncost. A tehetséges Zoltán Erika és Joós Pisti jutott eszembe azonnal. Abban az időben rengeteget jártam turnézni az NDK-ba. Gondoltam, miért ne színesíthetném a fellépéseimet is táncosokkal? Kivittem őket magammal többször, több hónapra. Egyszer csak a turné után Joós Pisti feljött hozzám, és mutatott egy felvételt. A neotonos Pásztor Lacival készült egy dal, a Szerelemre születtem. Meghallgattam, és egyértelmű volt, hogy onnantól Erika nem csak táncosnő, hanem énekesnő is. Jólesett, hogy megmutatta, ebből is éreztem, hogy szeretnek. Óriási rajongó táborom volt az NDK-ban, kicsit úgy érzem, tőlem kaptak kedvet. Jóindulatú művészember vagyok, tudok örülni a más sikerének. Jó ötlet volt Erikából szólista sztárt csinálni - mondta a Borsnak Karda Beáta, aki idén turnéval ünnepli 50 éves pályafutását.

Zoltán Erika emlékszik, hogy Módos Péter, Egymillió fontos hangjegy című műsorába készült a felvétel.

– Húszéves lehettem, amikor ott léptünk fel Beával és Pistivel – mondja Erika, akinek nem ott, hanem Szűcs Judith első országos turnéján kezdődött a táncos karrierje.

– Ott talált meg az első férjem, Joós Pisti, aki megnyerte '79-ben az első magyarországi diszkótáncversenyt. Partnert keresett maga mellé, és ezen a turnén szúrt ki magának. Jól működtünk együtt, házasság lett belőle. Egy ideig dolgoztunk Judittal, utána a Beával, aki rengeteget vitt ki minket az NDK-ba. Akkora élmény volt! Óriási showk, tévéműsorok voltak, ahová rendszeresen hívták Beát, Jutkát és Soltész Rezsőt. Imádták őket. Ők németül énekeltek, mi németül táncoltunk – neveti el magát Erika.

– Szerettem velük dolgozni! Beával mindig vidám volt az élet, jókedvű, nagyon jószívű, kedves ember. Ezt munka szinten is megtapasztaltam. Világéletemben énekesnőnek készültem, csak úgy hozta az élet, hogy táncosnőként kaptam először feladatokat. Minőségi kezdés volt a két legnagyobb sztárral. Olyan színpadokra kerültem fel, amiről mások csak álmodnak. Belekóstolhattam, ha nekem is sikerül, milyen lesz. Hát így történt, tisztelt bíróság! – kacag Erika, aki már az október 18-i, Bock csarnokbéli koncertjére készül. Miss Bee, a Sipos testvérek mellett vendége lesz Dér Heni, Curtis és Lofti Begi is a viharos Casanova dallal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147503_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt van Oroszország nagy bejelentése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146890_auto_resized.jpg
life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144823_auto_resized.jpg
vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146159_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629112
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/OkUOr10Z6uyqLLfKGDZlKN021eZBQVGdgSF7eoz1Tc4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RkMGY1ODYwMmI4YzRlNjk4MGMzNzZmYjE0YTJlZDk4.jpg
Karrier

„Ilyen helyzetben pofont kapni..." - Kökény Dani menedzsere az internetről értesült, hogy az énekes dobta őt

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/rMzjipdtXOMfmSNX33HdfJ-G_WqVD2OJ9h-ez8xqidM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGE3ZjY4NzIwMDQxY2U4ODM3OTZmYTkwOTU4YjRj.jpg
Dráma

Videó bizonyítja: Válni készül a Házasság első látásra párja?