Harsányi Levente ráhangolódott műsorvezetőtársára

Harsányi Levente ráhangolódott műsorvezetőtársára

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 19. 14:00
Az MTVA műsorvezetője, Harsányi Levente közel 10 nőt „fogyasztott el” az elmúlt években, legalábbis ami a televíziós munkáját illeti, ám Rókusfalvy Lilivel úgy tűnik, igencsak egymásra hangolódtak.
Bors

Jó párost alkot Harsányi Levente, a Petőfi Rádió műsorvezetője és Rókusfalvy Lili, az M2 Petőfi TV műsorvezetője. Tavaly, a Petőfi Zenei Díj átadóján dolgoztak először együtt, s most, augusztus 20-án újra együtt állnak színpadra a STRAND fesztiválon. Magyarország legnagyobb zenei díjátadó gáláján közösen díjazzák a hazai köny­nyű­zenei élet legkiemelkedőbb alakjait, köztük az év zenekarát, az év férfi előadóját, az év női előadóját, az év videóklipjét, valamint az év akusztikus koncertjét. A látványos, nagyszabású, 120 perces műsort kedd este az M2 Petőfi TV-n, a Pe­tőfi Rádióban, és a petofilive.hu-n is élőben követhetik.

– Felsorolni is nehéz, hogy hány nővel álltam már színpadra az elmúlt években, általában nincs állandó partnerem, de Lili már „hosszútávfutónak” számít, hisz augusztus 20-án lesz a második alkalom, hogy közösen dolgozunk – kezdi a Borsnak nevetve Harsányi Levente, aki reggelente a Talpra magyarban köszönti a hallgatókat, de a Magyarország, szeretlek! című vetélkedőben is láthatják a Duna nézői.

– Nagyon jó hangulatban telnek a forgatások Rátonyi Krisztával és Szente Vajkkal, de Lilivel is kifejezetten szeretek dolgozni, őszintén mondhatom, hogy jó párost alkotunk – vallja be a IV. Petőfi Zenei Díj-átadó házigazdája, aki alig várja, hogy a STRAND fesztivál színpadára állhasson.

– Már nagyon készülök az élő show-ra, ami mindig nagy kihívás, hisz az év zenei gálájának vezetése nagy koncentrációt igényel. Feszítettebb a tempó, és mindennek tökéletesen, gördülékenyen kell lezajlania. Nem tagadom, ilyenkor a pulzusom is az egekbe szökik, de amint elindul a show, egyből megnyugszom, és úgy érzem: a legjobb helyen vagyok! Igazán egyedi hangulatú műsort láthatnak majd, biztos vagyok benne, hogy emlékezetes lesz, akárcsak az eddigi gálák! – mondja a népszerű képernyős.

Levente a díjátadót megelőzően rengeteg érdekességet és izgalmas kulisszatitkot oszt meg a nézőkkel a csatorna Facebook- és Instagram-oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.