Endrei Judit sosem fél

Sosem jutott eszébe, hogy hőlégballonra szálljon. De Endrei Judit kész tények elé lett állítva, ugyanis ajándékba kapta a repülést.

– Repülővel szeretek repülni, de a hőlégballonozással kapcsolatban volt bennem némi távolságtartás – meséli Judit. – Nem izgultam, azt nem tudok, csak valami kellemes érzés volt bennem. Sokan kérdezték, hogy nem féltél? Nem. Nem jellemző rám, mert győz a kíváncsiság, az nálam erősebb a félelemérzetnél.

Juditék kora hajnalban indultak, még sötét volt. A helyszínen, Vác mellől szálltak fel, azonnal  kialakult benne a bizalom a ballont kezelőkkel, a pilótával.

– Amíg a meleg levegővel töltötték a ballont, mint egy nagy élőlény hempergett a réten. Hú, mi lesz ebből! A beszállásnál elég magasra kellett emelni a lábam, de sikerült. Semmit sem tudtam a hőlégballonozásról, azt hittem, tökéletes szélcsend kell hozzá. Nem így van. Kell hozzá szél, amitől meg-megbillen a kosár. Amikor felemelkedtünk, és száz méteren voltunk, valami hihetetlen, végtelen nyugalom szállt meg. A Dunakanyar fölött repültünk, ami eszméletlen gyönyörű volt madártávlatból. Emlékeim szerint úgy négyszáz méter lehetett a legmagasabb pont. A pilóta profi volt, nem akarta, hogy túl gyorsan érjen véget az utazás. Hol süllyedtünk, hol feljebb emelkedtünk. Csuda volt, amikor a nyárfaerdő fölött meg tudtuk érinteni az ágakat. A landolás is izgalmas, még a földön megtanították, hogyan kell. Felkészültünk arra is, hogy felborulhat a kosár. Nem így lett. Leültünk egy kis padra, megkapaszkodtunk, és gyönyörűen leszálltunk. Lent kaptunk egy pohár pezsgőt, oklevelet. Óriási élmény volt! Holnap visszamennék! A pilóta mondta, hogy kétezer méterre is fel lehet menni, amit biztosan kipróbálok.