Sosem jutott eszébe, hogy hőlégballonra szálljon. De Endrei Judit kész tények elé lett állítva, ugyanis ajándékba kapta a repülést.
– Repülővel szeretek repülni, de a hőlégballonozással kapcsolatban volt bennem némi távolságtartás – meséli Judit. – Nem izgultam, azt nem tudok, csak valami kellemes érzés volt bennem. Sokan kérdezték, hogy nem féltél? Nem. Nem jellemző rám, mert győz a kíváncsiság, az nálam erősebb a félelemérzetnél.
Juditék kora hajnalban indultak, még sötét volt. A helyszínen, Vác mellől szálltak fel, azonnal kialakult benne a bizalom a ballont kezelőkkel, a pilótával.
– Amíg a meleg levegővel töltötték a ballont, mint egy nagy élőlény hempergett a réten. Hú, mi lesz ebből! A beszállásnál elég magasra kellett emelni a lábam, de sikerült. Semmit sem tudtam a hőlégballonozásról, azt hittem, tökéletes szélcsend kell hozzá. Nem így van. Kell hozzá szél, amitől meg-megbillen a kosár. Amikor felemelkedtünk, és száz méteren voltunk, valami hihetetlen, végtelen nyugalom szállt meg. A Dunakanyar fölött repültünk, ami eszméletlen gyönyörű volt madártávlatból. Emlékeim szerint úgy négyszáz méter lehetett a legmagasabb pont. A pilóta profi volt, nem akarta, hogy túl gyorsan érjen véget az utazás. Hol süllyedtünk, hol feljebb emelkedtünk. Csuda volt, amikor a nyárfaerdő fölött meg tudtuk érinteni az ágakat. A landolás is izgalmas, még a földön megtanították, hogyan kell. Felkészültünk arra is, hogy felborulhat a kosár. Nem így lett. Leültünk egy kis padra, megkapaszkodtunk, és gyönyörűen leszálltunk. Lent kaptunk egy pohár pezsgőt, oklevelet. Óriási élmény volt! Holnap visszamennék! A pilóta mondta, hogy kétezer méterre is fel lehet menni, amit biztosan kipróbálok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.