– Én azt mondtam, hogy vége az én életemnek is – csuklott el a hangja az özvegynek. – De bármit is csinálnék, megszólnának: „hú, marhára gyászol”, miközben senki sem látja, hogy mióta Andy meghalt, nagyon rosszul élem meg. Ilyenkor érzi az ember, hogy hiányzik, és mennyire szerette a másikat!
Timi máig képtelen feldolgozni a január 20-án történt tragédiát, bánatában teljesen begubózott a hatalmas budai villába, csak a macskáinak él, és állítja, gyászát még súlyos anyagi problémák is nehezítik. Egyelőre nem tudja, mikor jut hozzá az örökségéhez, a producer hagyatékain ugyanis jelenleg is ügyvédek dolgoznak, és a folyamat akár több évig is elhúzódhat.
– Andy nem készült fel arra, hogy meghalhat ilyen korán, igaz, tett néhány dolgot, de minden úgy van kialakítva, hogy mire a pénz eljutna hozzám, kilopják – nyilatkozta a csalódott özvegy, aki azt állítja, hitelből kell fizetnie a villa rezsijét is, mert jelenleg csak a férje egyik cége utal neki egy kevéske összeget havonta. Luxusautóját is árulja, mert mára sokallja Lamborghinije 500 ezer forintos biztosítását, és a fogyasztását is. Idén nyaralni is csak néhány eladott bútordarab árából tudott.
A lelki és pénzügyi gondok mellett, pedig sokszor a pánik is elhatalmasodik Timin, aki Andy nélkül retteg az otthonában.
– Félek ebben a házban. Amikor Andy meghalt, vadidegenek csengettek be, kisbuszból néztek, hogy most akkor meg akarnak ölni. Nem félek a haláltól, pedig engem jó páran meg akarnak ölni.
A sokkoló kijelentés után a jövőről is szó esett, és hogy Timit édesanyja azzal nyugtatja: egy új fejezet kezdődhet az életében.
– Ha becsukom a szemem, Amerikában látom magam egy év múlva. Anyukám szerint új élet vár rám, lehet családom, gyerekem, de miért adta így a sors, hogy én legyek Andy utolsó fejezete… – fordult a reményteljesből ismét gyászos hangulatba az özvegy, aki sok barátjukban csalódott, és úgy véli, Andy kiosztana és helyretenne mindenkit, ha egy napra is visszajöhetne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.