Újabb szívműtét vár Dózsa Lászlóra

Újabb szívműtét vár Dózsa Lászlóra

egészség
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 18. 13:00
A májusi éber állapotban végzett katéteres beavatkozás után, decemberben altatásban cserélik le a színész-rendező szívbillentyűjét.
Gergely Gábor

A 76 éves Dózsa Lászlónak hivatalos papírja van arról, hogy meghalt és eltemették. Az ötvenhatos forradalom alatt kivégző osztag elé állt, lelőtték, gránátot dobtak a „holttestére”, tö­­megsírba ke­rült, mégis boldogan él fiatal feleségével, és két gyereke, négy unokája sem hagyja unatkozni a művészt. Szerencsére, akinek halálhírét keltik, sokáig él. A mondást megerősíti a többek között a 80 huszár, a Kojak Bu­dapesten, a Csak semmi pánik című filmekben és a Kisváros sorozatban is szerepelt Dózsa László. Az idén Kiváló művész díjban részesült színművész ennyi idősen is tele van energiával, akár pihenhetne is, ugyanis szívproblémája miatt már megjárta a balatonfüredi Állami Szívkórházat.

Ahogy a Borsnak az orvosi beavatkozás előtt májusban nyilatkozott, altatás nélkül kérte a szívműtétet.

– Úgy mondanám, túl va­gyok a nehezén, pedig még nem értem az út végére – kezdte most lapunk érdeklődésére Dózsa László. – A szívbillentyűm rendetlenkedett, amit Füreden, ahogy az orvos fogalmazott, időlegesen rendbe tettek. Most decemberig pihengetek, mert bár nagyon ódzkodom tőle és izgulok is, műteni kell a szívemet.
Dózsa szerint az elmúlt évben rengeteg méltánytalan támadás felőrölte az idegeit, belefáradt az állandó magyarázkodásba, ráadásul minden bá­natát magába fojtotta. 

– Nem csak meghurcoltak az „óriás­plakát” ügyben, amin már-már túltettem magam, azt vettem észre, megfagyott a levegő körülöttem. Már nem én vezetem az újpesti színházat, nem rendezek és nem játszom sehol. Nem hívnak, Dózsa Laci nem kell sehová. Talán csak a kitüntetésem nyújt gyógyírt a lelkemnek.
Dózsa László elmondása szerint egyfajta jelzés is lehetett számára a szívzűr, figyelmeztetés, hogy fogja vissza magát.

– Komolyan veszem az üzenetet – mondta –, mert még van dolgom elég. Fel kell nevelnem a gyerekeket, és be­val­lom, rengeteg cé­lom van és még több ötletem. Mert a szerelem nem múlik, pláne, ha színházról van szó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.