Meghan Markle csajos kiruccanást tett

Meghan Markle csajos kiruccanást tett

Serena Williams
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 05. 18:30
Sztároktól roskadozott Wimbledon teniszbajnokságának lelátója.
Bors

Meghan hercegné is a szurkolók között ült, barátnőjéhez Serena Williamshez érkezett, aki a szlovén Kaja Juvan ellen játszott. 

Harry és felesége az első gyermekük, Archie születése óta a hercegné csak ritkán látható nyilvánosság előtt. Július elején a fiatal anyuka úgy gondolta, most már éppen ideje kimozdulnia ezért Wimbledonba látogatott sportoló barátnőjének mérkőzésére.

Ráadásul nem csak a kis Archiet, de Harry herceget is otthon hagyta. Sussex hercegnője egy igazi csajos kiruccanást szervezett, hiszen két főiskolai barátnőjét, Lindsey Roth-ot és Genevieve Hills-t is magával vitte a bajnokságra. Serena Williams 2014-ben egy jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen ismerkedett meg az egykori színésznővel, majd később részt vett a fényűző esküvőjén is. A függetlenség napján szerzett győzelme mellett a hercegné látogatása csak tetézte a Williams boldogságát.

Kiderült az is, hogy Archie keresztelőjét július 6-án szombaton ünnepli a királyi család. A Windsor-kastély kápolnájában rendezik majd a szertartást. Ennek kapcsán tökéletes alkalom nyílik arra, hogy a győztes teniszező végre Londonba látogasson a barátnőjéhez. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.