61 éve szerelmes a feleségébe Láng József

Láng József Jászai Mari-díjas művész 1958-ban, a színművészeti főiskolán pillantotta meg az oda felvételire érkező Zsuzsát, és bár azonnal megtetszett neki a lány, csak néhány hét múlva került sor az első randevúra. Onnantól viszont nem volt megállás. A házaspárt római-parti otthonukban látogattuk meg, ahol őszintén meséltek nekünk a köztük lévő erős kötelékről.

– Nekem ő az első és egyetlen nő az életemben. Egyikünknek sem volt más – vallotta be a József Attila Színház nyolcvanhat esztendős művésze. – Gyönyörű volt akkor is és most is az.

Perceken belül előkerülnek a régi, fekete-fehér fényképek, hogy a megsárgult papírlapok nyomatékot adjanak az elhangzottaknak. 

– Nagyon jóképű pasi volt, szőke hajú, kék szemű és napbarnított – veszi át a szót Zsuzsa asszony. – Egy színházi próba szünetében, két tanú jelenlétében házasodtunk össze 1962-ben.

Két fiuk született, idősebbik gyermekük pedig négy unokával ajándékozta meg őket. A régi sztorik felelevenítése közben aztán arra is fény derül, hogy a színész árgus szemmel figyelte az egykor manökenként dolgozó felesége körül forgolódó férfiakat.

– Fűre, fára, bokorra, mindenre féltékeny. Ma is az. Az ő szemében én még mindig az a kis csaj vagyok, aki akkor voltam. Azt hittem, ha már elmúlok úgy ötven-, de legkésőbb hatvanéves, ez majd megszûnik, de nem – mondja nevetve Zsuzsa.

Amit persze a színész sem hagy szó nélkül. 

– Igaz, féltékeny típus vagyok és féltem is. Idegeskedem, ha elmegy itthonról, hogy ne legyen semmi baja.
Azt sem tagadják, hogy a mai napig szoktak vitatkozni egymással. Dodi bácsi, ahogy kollégái hívják, né­hány darabban még játszik a színházban, de civilként nem szívesen mozdul ki otthonról.

– Én nyüzsgő természetű vagyok, szívesen utaz­gatnék, de a férjem azt mondja, hogy eleget utaztunk fiatal ko­runkban, és most már éljünk az em­lékeinkből. Nem értek egyet vele, de természetesen ezen már nem fo­gunk összeveszni.