Thor egy időre búcsút int Hollywoodnak

Thor egy időre búcsút int Hollywoodnak

pihenés
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 04. 20:30
Az év hártalévő részét a családjának szenteli.
Bors

Úgy tűnik, megviselték a folyamatos forgatások a sztárt, Chris Hemsworth ugyanis bejelentette: idén már egész biztosan nem áll kamera elé. Hollywood helyett 2019 hátralévő részét magyar származású feleségével, Elsa Patakyval, valamint három gyermekükkel szeretné tölteni - írja a Daily Mail.

Mondjuk nem is csoda, ha megfáradt picikét a 35 éves színész: jelenleg ugyanis ő az álomgyár egyik legfelkapottabb figurája. Nem elég, hogy a Marvel-filmekben jelentős szerephez jut Thorként - A Bosszúállók utolsó két részét közvetlenül egymás után, gyakorlatilag pihenő nélkül forgatták -, de az új Men In Black főszerepe is nála landolt. Ez utóbbi filmet itthon például a jövő héten mutatják be.

Hemsworth úgy tervezi, az év hátralévő részében otthon lesz, Ausztráliában, aminek felesége mellett a gyerekek is nagyon örülnek. “Most csak a gyerekekkel akarok lenni. Nagyon fontos korba léptek. Még mindig fiatalok, azonban már sokkal jobban tisztában vannak vele, ha nem vagyok otthon, mint korábban.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.