Négy év kihagyás után visszatért Cserhalmi György

Négy év kihagyás után visszatért Cserhalmi György

Cserhalmi György
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 22. 13:00
Hosszú kényszerpihenô, térd- és gerincműtétek sora után végre ismételten kamera elé állt a Kossuth-díjas színművész, Cserhalmi György. Az egykori Dögkeselyű legújabb, Rododendron című kisjátékfilmjében keményvonalas államvédelmi tisztet alakít.
Bors

Több mint négy év után tért vissza a színészethez Cserhalmi György. A fő­szereplésével készült filmet Csákváron forgatták. Az alkotás a rendszerváltás előtti Magyarország embertelen és tragikus világát, a besúgóhálózat aljasságát, és az ezen rendszer áldozatául esett kisember sorstragédiáját ábrázolja. A történetet a Ko­vács Levente és Törcsi Levente író, rendező páros vitte vászonra.

– A film a rendszerváltás hajnalán, az újjászülető Magyarország idején játszó­dik – nyilatkozta lapunknak Törcsi Levente. Megtörtént esetből írtunk egy fikciós forgatókönyvet, amely akár napjainkban is játszódhatna. Nem árulok el titkot, egy nyugdíját intéző ember ügyeskedéseiből állt össze az anyag alapja, amelyből Gáspár Tibor, Görög László és nem utolsósorban az ügynököt alakító Cserhalmi György fantasztikus játékával keltek életre a fi­gurák.

Törcsi Levente elmondta, egyáltalán nem volt biztos abban, hogy a művészek – mégiscsak elsőfilmes rendezőpárosról van szó – elfogadják a felkérést, amikor azonban elolvasták a forgatókönyvet, rábólintottak és kezdődhetett a munka. 

Csavar a gépezetben

A történet 1989. június 27-én, az osztrák–magyar határzár megnyitásának, a vasfüggöny átvágásának napján indul. Az egykori állambiztonsági hatalom már régóta érzi a közelgő véget, kezdi leépíteni besúgóhálózatát. Több egykori ügynököt új személyazonossággal látnak el, az újrakezdés reményét kínálva számukra ezzel. A bürokrácia gépezetébe azonban porszem kerül, az ügynök annak az embernek a bőrébe bújik, akiről korábban jelentéseket készített, és vallatásakor összevert, megnyomorított. Veszprémi ezredest Cserhalmi György, az ügynököt (fedőneve: Rododendron) Gáspár Tibor, az összevert Bárdost Görög László alakítja.

Cserhalmi György egy korábbi, Borsnak adott interjúban kijelentette, csak akkor áll majd színpadra vagy kamera elé a hosszúra nyúlt kényszerszabadság után, ha fizikailag és szellemileg egy­aránt olyan állapotba kerül, hogy az megfeleljen saját magának is. A film forgatókönyve elnyerte a nemzet színészének tetszését, és végre úgy érezhette, hogy tündökölni tud. 

– Nos, állíthatom, Cserhalmi hozta a régi, megszokott formáját, éreztem rajta, hogy újra megéli azokat a pillanatokat, amelyekért színész lett. Fiatal volt és erős, nyitott minden instrukcióra, mi  több, izgalmas ötleteivel is segítette a munkánkat. Egyébként le a kalappal a színészek előtt, hiszen pont azokban a napokban forgattuk a mozit, amikor a hőség miatt gutaütés kerülgetett mindenkit – hangsúlyozta Törcsi Levente, aki elismerte, hogy bár sok esztendővel fiatalabb, mint a főszereplők, ő már többször bedobta volna a törülközőt abban az elviselhetetlen kánikulában.

– Gyuri és Tibor viszont mit sem törődött az embertelen forrósággal, sőt olyan mondatok születtek az izzasztóban, a fekete Mercedesben, amelyeket azonnal megvettünk a kollégámmal, és be is kerültek a filmbe. Két napot főttek a színészek Grósz Károly egykori miniszterelnök kocsijában, amelyet egy apróhirdetés segítségével szereztek be a film alkotói. Jelenlegi tulajdonosa természetesen igazolni tudja, hogy a volt pártfőtitkár kedvenc autóját láthatják majd a nézők a filmben, amelyet szeptemberben kell a pályázatot kiíró, NMHH elé benyújtanunk – búcsúzott a rendező.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.