Múlt szombaton megnyitotta tengerparti vendéglátóhelyét a horvátországi Šibenikben Anger Zsolt. Az Endre Bar már a nyitó hétvégén egy igazi kikötői buliközpontnak tűnt, ahol az alkoholos italok mellett különböző koktélok, illetve kávékülönlegességek is kaphatók, és weblapjuk szerint étellel is szolgálnak majd a nyaralóknak.
A névválasztás sem lehet véletlen, hiszen Anger az utóbbi évek egyik legnépszerűbb sorozatában Hollós Endrét alakította, akit a Miklósi Márkot megformáló Olasz Renátó és utána a fél ország is Endre bának nevezett.
A Bors munkatársa feltárcsázta a népszerű színészt, meséljen új vállalkozásáról, ám A Tanár című tévésorozatban is szereplő Anger nem kívánt nyilatkozni lapunknak. Pedig a Facebook- és Instagram-követőinek is büszkén mutatta meg „szerelemgyerekét”, és több rajongó már most jelezte, hogy mindenképpen betérnek egy italra az Endre Barba. Ugyanakkor érdekes kérdés, hogy a tengerparti bár neve, az Endre Bar komoly áthallást mutat Hollós Endre, azaz Endre bá karakterével. Márpedig Endre bá karakterét az HBO alkotta, ezért az ehhez tartozó jogok is az ő tulajdonukban állnak. Forrásaink szerint az HBO nem értesült arról, hogy Anger az Aranyéletben megformált karakteréhez kísértetiesen hasonló néven indítana vendéglátóegységet. Kerestük ez ügyben az HBO-t, de egyelőre nem reagáltak megkeresésünkre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.