Demjén-musical: Rózsi feleségével egyeztet Tenya

Demjén-musical: Rózsi feleségével egyeztet Tenya

Demjén Ferenc
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 18. 11:00
Az első felvonás már készen van A szabadság vándorai című Demjén-musicalből, az ötletgazda reméli, hogy Rózsi ott tud lenni a szigetvári előbemutatón.
G. Sz.

Augusztus 16-án a szigetvári várban tartja a Nemzeti Lovas Színház A szabadság vándorai című musical előbemutatóját. A Kerényi Miklós Gábor rendezte darab munkálatai kiválóan haladnak, és az ötletgazda Pintér Tibor bízik benne, hogy Szigetváron a produkcióhoz 26 leg­szebb slágerével hozzájáruló Demjén Ferenc is meg tud jelenni.

– Azért is választottuk éppen Szigetvárt helyszínnek, hogy kvázi házhoz vigyük a musicalt az onnan tíz kilométerre, Dióspusztán élő Rózsinak, és ne kelljen annyit utaz­nia, mert mint tudjuk, agyérgörcse után mostanában nincs túl jól – meséli a Borsnak Tenya, aki az elmúlt időszakban magával Rózsival nem is tudott beszélni a darabot illetően.

– Amióta kórházba került, közvetlenül vele nem tudtunk kommunikálni, de a feleségével, Rebecca asszonnyal a mai napig tartjuk a kapcsolatot, és ha valamilyen fajsúlyos kérdésünk van, akkor őt hívjuk. A Jimmy-musicallel ellentétben itt a jogi kérdések sokkal gördülékenyebbek voltak, Demjén Rózsi nagyon kedvesen és korrektül állt hozzánk már a kezdetektől fogva. A szerzőnek ilyenkor az a dolga, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a musicalben használhassuk a Demjén-dalokat, mi pedig természetesen jogszerűen megvásároltuk ezeket. Biztos szívesen bábáskodna Rózsi a darabunk felett, de jelenleg az egészségi állapota miatt sajnos nem nagyon tudna – osztotta meg lapunkkal a legfrissebb információkat a darabbal kapcsolatban Pintér.

A szabadság vándorai című harminc lovat és nagyjából ötven színészt foglalkoztató musical a Nemzeti Lovas Színház alakulását mutatja be kitalált figurákon keresztül, és a darab zenei aláfestését Demjén Ferenc örökzöld slágerei adják. Az alkotókhoz nemrég Menyhárt János is csatlakozott, aki Rózsi zeneszerzője, és a V’Moto-Rockban ze­nésztársa is volt. A musical ősbemutatója szeptember 13-án Baján lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.