Shonda Rhimes és csapata immáron a 12. évadba vágta a szikéjét, amiben kiderül, miként folytatódik Meredith és a többiek története. Az összeszokott csapatban természetesen felbukkannak majd új rezidensek is, Meredith visszaköltözik régi otthonába, Arizona új lakótársat keres, míg Bailey harcba száll egy vezetői pozícióért. A közönségkedvenc kórházi drámasorozat, és vele együtt a szimpatikus Ellen Pompeo 2006 óta a magyar tévénézők életének része. Mint egykor Ross vagy Green doktor, a szerelemre éhes doktornő is régi ismerős már. De ki emlékszik még az első megjelenésére a sebészeten? Elég más volt, mint most.
Justin Chambers
Az Alex Karev gyermeksebész-szakorvost alakító színész szintén a kezdetektől a csapat tagja. 2008-ban úgy kimerült, hogy orvosi kezelésre is szüksége volt, bevonult egy klinikára. Ekkorra már csupán két órát aludt hetente.
Ellen Pompeo
Ügyetlen rezidensként kezdett, majd egyre feljebb lépkedve a ranglétrán az általános sebészet vezetőjévé lép elő a legfrissebb évadban Meredith Grey. A színésznő időközben férjhez ment Chris Ivery zenei producerhez, 2009-ben született első gyermekük, Stella. 2014-ben és 2016-ban egy-egy béranyától született még két babájuk.
Chandra Wilson
A legtöbbet a Miranda Bailey sebész-szakorvost alakító színésznő profitált a sorozatból. Négyszer (2006, 2007, 2008 és 2009) jelölték Emmy-díjra a Grace klinikában nyújtott mellékszereplői játékáért, nyert Színészek céhe díjat, ugyancsak ezért a sorozatért, illetve nominálták Satellite díjra is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.