Szűcs Antal Gábor miután befejezte a tornát, tizenévesként már az Orkán zenekarban pengette a gitárját. A Szivárvány volt az első saját zenekara, majd a Hungária következett. A Skorpió és a Dinamit után újabb átigazolás következett, mivel varázslatosan bánt a hangszerével, nem meglepetés, hogy az ős Bikininek is tagja lehetett. Ezután az Albatross következett, majd a Creol és Tátrai Tiborral a Latin duó. Egyvalakivel azonban soha nem lépett fel együtt: a húgával, Szűcs Judithtal.
– Kicsit pontosítanám az állítást – kezdte a villámkezű gitáros. – Itthon valóban egyszer sem álltunk együtt a színpadon, viszont sok-sok évvel ezelőtt, amikor a volt Szovjetunióba és az egykori NDK-ba szervezte az ORI (Országos Rendező Iroda – a szerk.) a fellépéseket, megesett, hogy közösen léptünk fel. Igaz, az oroszoknál „csak” háttérzenész voltam a bandámmal, de a németek Szűcs testvérpárként hirdették az előadásokat. Mit mondjak, érdekes volt más stílusban zenélni, de persze szívesen tettem a húgomért.
Szűcs Totya elárulta, hogy pályafutása alatt nem igazán gondolt arra, hogy húgával haknizzon, vele vállaljon fellépéseket.
– Mindig a levegőben lógott a dolog, még ötleteltünk is többször, de igazából nem erőltettük a dolgot. Más zenei stílust képviselünk, bár magam nagyon boldogan írtam nótákat Judith-nak. Rockzenésznek tartom magam, aki szívesen átruccan egy másik stílusba, de mindig visszatalál a gyökereihez. Viszont annyit elárulhatok, hogy a hetvenedik születésnapomra, ami rohamléptekkel közeledik, megálmodtam már egy nagy-nagy bulit, ahol természetesen a Dinamit, a Skorpió vagy éppen a Tátrai Tibusz mellett Judith lesz az igazi meglepetés. Először, és valószínűleg utoljára, végre együtt is színpadra lépünk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.