Celeb

Zalatnay Cini: A lombiktól lettem rákos

K. Sz.

2019. április 10. szerda 05:00

Az énekesnő hét lombikprogramon vett részt, hogy gyermeke születhessen. Cinit a beavatkozások után támadta meg a gyilkos kór.

A hazai sztárvilágban is számos sikertörténetet olvashattunk: Zalatnay Sarolta közel két évtizeddel ezelőtt nézett szembe a halállal, amikor petefészekrákot diagnosztizáltak nála.

– 2002-ben kaptam meg a diagnózist – mondta most lapunknak az énekesnő. –  Sokkolt, de tudtam, hogy élni akarok. Előtte rendszeresen jártam nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, de így is utolért a baj. A szüleimet rákban vesztettem el, így örökölhettem a hajlamot, de meggyőződésem, hogy a hét lombikbeültetésem is közrejátszott abban, hogy rákos lettem. Nagyon megviselte a szervezetemet, lehet valamit meg is piszkálhattak ott, amit nem kellett volna. Nagyon szerettem volna saját babát szülni, de szerencsére Niki lányom mindenért kárpótolt. Az elmúlt 17 évben félévente járok kontrollra, vitaminokat szedek, antioxidánsokat és algákat, hogy minél kevesebb legyen az esély, hogy visszatér a rettegett kór – mesélte Cini.

A Kossuth-díjas Bangó Margitot szintén 2002-ben érintette meg a halál szele, amikor egy apró kinövést vett észre a mellében.

– Amerikai turnémról jöttem haza, és a visszaúton tüdőembóliát kaptam a repülőn – emlékezett vissza a Borsnak Bangó Margit. – Kórházba vittek, ahol diagnosztizálták a betegséget, ami addigra a hónaljnyirokmirigyeimre is átterjedt. Azonnali műtét kellett volna, de az embólia miatt nem lehetett altatni, ugyanis azonnal meghaltam volna. Két hónappal később műtöttek, majd jött a kemó és a sugárkezelés. Kétszer hullott ki a hajam, de szerencsére idén 17. éve tünetmentes vagyok. Akkor én Isten kezébe adtam az életem, mondtam: legyen meg a te akaratod, uram! A példám is bizonyítja, hogy a figyelem és a hit csodákra képes – mondta az énekesnő.

További cikkek

Kapcsolat

Azt pletykálják, Tápai Szabina és Kucsera Gábor is szétmentek: itt a reakció

Villantás

Úgy felhúzta a szoknyáját a pornós, hogy kidobták a boltból miatta – volt, aki lefotózza

Ez is érdekelhet

ripost.hu

Kulcsár Edina kitálalt: így talált rá a szerelem, kiderült, milyen most a kapcsolatuk Csutival

metropol.hu

Kulcsár Edina pont úgy cseréli le Csutit, ahogy Csutival cserélte le az egykori jegyesét

origo.hu

Telefonon rúgták ki a magyar kéziválogatott korábbi kapitányát

magyarnemzet.hu

Pulai András bicskanyitogató módon nyilvánult meg ’56-ról

szoljon.hu

A Jászkunságban is hódítanak a furcsa keresztnevek

koponyeg.hu

Hózáporokkal és viharos széllel jön a hidegfront

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: értékelés – szomorú, hogy kiestünk, de megérdemeltük

vg.hu

Világrekorder híd épül Sátoraljaújhelyen

ripost.hu

Hatalmas a boldogság: Nádai Anikó gyermeket vár - Fotó

origo.hu

Cseh László elmondta, mit gondol a szexuálisan bántalmazott Szilágyi Liliána ügyéről

nemzetisport.hu

Olasz Kupa: a sírból jött vissza az Inter, ott van a nyolc között