Celeb

Ördög Nóra: Tisztában vagyok a gyengeségeimmel

Bors

Létrehozva: 2019.03.21.

A műsorvezető szerint a legfontosabb a munka, a gyerekek és a házasélet összhangban tartása, amit ugyan évek óta gyakorol, mégis mindig van mit tanulnia.

Forrás: TV2

Ördög Nóra sokak számára példakép, olyan inspiráló nő, aki képes teljes figyelemmel lenni gyerekei és férje felé, miközben persze dolgozik is. Nóri az Inspiráló nők estjének házigazdája lesz, ahol olyan nőket díjaznak, akik szakmájukban kiemelkedően teljesítenek. A ma esti nagyszabású gálára készülve lapunknak elmondta, mi az, ami őt motiválja a hétköznapokban.

– A saját cselekedeteimet mindig a közvetlen környezetem inspirálja. Minden nap szeretnék egyre jobb lenni és jobban teljesíteni. Ez maga az inspiráció, hogy a gyerekeimnek és a családomnak szeretnék jót – kezdte lapunknak Nóri, aki a jelöltekre inkább felnéz, mint magára.

– Az én szememben minden nő hős, aki gyereket nevel, háztartást visz és mellette még dolgozik is. De ez a díjátadó olyan nőkről szól, akik még ennél is többet tesznek, és olyan teljesítményt nyújtanak a munkájukban vagy amellett, ami szinte emberfeletti. Az Inspiráló nők arra biztatnak mindenkit, hogy mindig lehet többet tenni, és ezt sosem azért teszik, hogy a reflektorfénybe kerüljenek. Felnézek rájuk, és engem is ösztönöznek, hogy még jobb legyek. Tisztában vagyok a saját gyengeségeimmel, de azt is tudom, hogy kemény munkával ezeken lehet változtatni – magyarázta Nóri, aki azt is elárulta: az, hogy az élete melyik területén érez gyengeséget vagy hiányosságot, az időszakonként mindig más.

– Az én életfeladatom a munka, a gyerekek és a házasélet közti egyensúly megtartása, mint a legtöbb dolgozó nőnek. Ha forgatási időszak van, akkor a másik kettő kap kevesebb figyelmet ebben a saját magamnak felállított egyensúlyrendszerben, akkor azt kell visszapótolnom, ha van időm pihenni és utazni, gyakorlatilag pár nap alatt elkezd hiányozni a munka – folytatta a műsorvezető, aki nemcsak moderálni igyekszik majd az estét, szeretne maga is feltöltődni az Inspiráló nők energiáival.

A teljes programot ide kattintva olvashatja el, itt pedig Az Inspiráló Nők Napjának Facebook-eseményét találja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984814
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián