Egyre nagyobb körben szedi “áldozatait” a Michael Jackson körül kirobbant botrány. Mint ismert, Jackót több táncosa is molesztálással vádolta meg, amelyről igen részletesen beszéltek az év elején bemutatott, maratoni hosszúságú Leaving Neverland című dokumentumfilmben.
A mozi hatására egyre többen állnak elő az elhunyt énekest érintő vádakkal, emellett egyre többen igyekeznek kivonni magukat a botrány hatása alól: a britek kedvenc rádióadója, a BBC Radio 2 egyszerűen levette a műsorszórásból a popkirály dalait, és a Simpson család producerei is úgy döntöttek: a sztár szereplésével készült (1991-es) epizód sem kerül egy jó darabig újra adásba, annak ellenére, hogy a régi részek többsége a mai napig reneszánszát éli.
Most pedig Drake döntött úgy: a legutóbbi albumán szereplő Don’t Matter to Me című dalt kihagyja turnéja európai állomásain (noha a korábbi helyszíneken játszotta). Hogy miért? Mert a szám tartalmazza Jacko hangját - amit Drake egyébként egy 1983-as, korábban meg nem jelentetett felvételről kölcsönzött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.