Kelet-Európába elég a félgőz is a koncerten - Nicki Minaj a lelkét nem adta bele a látványos show-ba

Kelet-Európába elég a félgőz is a koncerten - Nicki Minaj a lelkét nem adta bele a látványos show-ba

előadás
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 27. 07:45
A tervezetthez képest több mint két órát késett, sokszor playbackelt, de legalább itt volt a rap műfajának egyik leghíresebb nője, Nicki Minaj.
G. Sz., K. Sz.

Vegyes érzésekkel távozhatott a közönség Nicki Minaj első budapesti koncertjéről. Ahogy arról a Borsban videókkal beszámoltunk, egyrészt örülhetett, hogy volt koncert, másrészt az összesen kétszer 40–50 perc műsora alatt Minaj mindent csinált, csak épp a szívét-lelkét nem adta oda a rá órákat várakozó rajongóknak. Késése miatt például már a koncert kezdése előtt több tizenéves is kénytelen volt megpróbálni visszaváltani a jegyeit, mivel várta őket az utolsó vonat hazafelé.

A magát csak szerényen a rap királynőjének nevező előadó múlt hét szombat este Pozsonyban a színpadon jelentette be, hogy nem tudja megtartani a koncertjét, mert nincs elegendő áram a technika beüzemeléséhez, így jogos volt az aggodalom, hogy a Papp László Budapest Sportarénában fel tud, illetve fel akar-e majd lépni. 

Végül az előzetesen beharangozott bemelegítő számok elmaradtak, és Minaj a meghirdetetthez képest nagyjából kétórás csúszással, negyed tizenegy körül jött, látott és koncertezett is, és bár a mikrofonját sokszor csak dísznek használta, a show fogalmával kétségtelenül tisztában van.

Többször átöltözött, Budapestet egy epikus helynek nevezte, beszélgetett a közönséggel, riszálta élőben is tekintélyes méretű hátsóját, rappelt, sőt a szerencsés Marcellt Győrből a színpadon zárt be egy üvegkapszulába, és még táncolt is neki az üvegen keresztül. Az viszont nem tett jót a koncertjének, hogy az első 45 perc után az eredetileg előzenekarnak szánt Juice WRLD lépett a színpadra, hiszen sokan azt hitték, hogy Minaj már vissza sem tér, így a fiatal rapper műsora alatt az Aréna egy jelentős része hazafelé vette az irányt. Végül Minaj hajnal fél egy előtt néhány perccel köszönt el Budapesttől.

Elszámolták stábjukat

A Bors a magyar szervezőktől megtudta, hogy a Minaj színpadtechnikáját szállító konvoj 880 kilométert utazott hétfőn a lengyelországi Łódzból, és az utolsó kamion a koncert kezdése előtt egy órával érkezett meg. Az énekesnő stábja ráadásul el is mérte saját stábjának méretét, hiszen a komplex színpadi technikájuk megépítéséhez még nagyjából 50 ember kellett volna, hogy időben elkészüljön.

***

Minaj nagyjából igazolta azt a tézist, hogy a népszerű sztárok közül (kivételek persze akadnak) sokan a kelet-európai bulikat egyfajta főpróbaként fogják fel, hogy aztán a tengerentúli turnéjuk közönségének valóban száz százalékot nyújtsanak.

A legendás koncertszervező Hajnál Gábor szerint ez nem meglepő jelenség. Számos, főleg kortárs világsztár gondolja úgy, hogy ide elég egy egyszerűsített, kevésbé színvonalas műsor is.

– Ez főleg a mostanában felkapott tinisztárokra jellemző. Alig töltik ki a koncertidőt, előzenekarral adják el magukat. Egy Sting esetében ez elképzelhetetlen lett volna. Sokkal szigorúbb szerződésekre lenne szükség, ugyanis ezeknek a világsztároknak számos buktató van a szerződéseikben, gondoljunk csak Rihanna kerek egyórás fellépésére a Szigeten évekkel ezelőtt: a kétórás koncert helyett csak egy óra ment le, mivel a pénzemberek ezt jelölték meg minimum időnek, amiért járt a teljes gázsi. Ám mit ad Isten, „véletlenül" mindennel pont megcsúsztak – mesélte Hajnal.

A cikkhez kapcsolódó véleményünket itt olvashatja el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.