Lánykérés, a Sátán említése, Lady Gaga bukása - így telt a 76. Golden Globe-gála

Lánykérés, a Sátán említése, Lady Gaga bukása - így telt a 76. Golden Globe-gála

Hollywood
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 07. 13:45
Bors

Vasárnap éjszaka megtartották az Oscar-díjátadó előszobájának tartott, 76. Golden Globe-gálát. A műsor házigazdája a Grace klinika című sorozatból ismert Sandra Oh és a komikus színész, Andy Samberg volt. A szervezők nem kockáztattak: egyikőjük sem az a botrányhős típus, így nem kellett attól tartani, hogy polgárpukkasztót mondanak majd. Az Oscar-gála konferálásánál már vállalnák a rizikót: a nagyszájú Kevin Hartot kérték fel, aki elsőre visszautasította a lehetőséget.

Míg tavalyi díjátadó a bántalmazott nőket védő #metoo mozgalom jegyében telt – a résztvevők feketében érkeztek, és a győztesek köszönő- helyett inkább kampánybeszédet mondtak, a nők egyenjogúsága mellett –, az idei Golden Globe-on idén kevésbé volt puskaporos a hangulat.

Lássuk a győzteseket!

Az est egyik legnagyobb győztese a Queen zenekar történetét feldolgozó Bohém rapszódia volt: a Freddie Mercuryt alakító Rami Malek kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, a filmet pedig a legjobb drámának kiáltották ki. Ezutóbbi nagy meglepetés volt, ugyanis esélyesebbnek tartották Lady Gaga színészi debütálását, a Csillag születik című zenés filmet. A Rotten Tomatoes című filmes portál kritikái a Bohém rapszódiát 48, a Csillag születiket 96 százalékosra értékelték.

Gaga ráadásul a dráma kategória legjobb női főszereplő címéről is lemaradt: ezt Glenn Close nyerte el, a The Wife című filmben való alakításáért. A 71 éves színésznőnek különösen nagy boldogság volt a díj: így már szinte borítékolható, hogy az elmúlt években összegyűlt hat jelölése után végre az Oscart is bezsebeli majd.

A legjobb animációs filmnek a Pókember: Irány a Pókverzum! című Marvel alkotást kiáltották ki, a legjobb vígjátéksorozat a The Kominsky Method lett Michael Douglas és Alan Arkin főszereplésével. A legjobb drámasorozat az Amerikaiak, a legjobb minisorozat a The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story lett. A legjobb idegen nyelvű film a mexikói Roma lett, a rendezőjét, Alfonso Cuarónt is díjazták. A legjobb betétdal Bradley Cooper és Lady Gaga, Csillag születikben felcsendülő közös daluk, a Shallow lett.

Íme még néhány emlékezetes pillanat:

Kamu lánykérés

A legjobb forgatókönyvnek járó díjat a Zöld könyv című filmért Nick Vallelonga, Brian Currie és Peter Farrelly kapták. A kitüntetést Amy Poelher és Maya Rudolph komikus színésznők adták át, akik a konferálás alatt viccből lánykérést imitáltak.

A Sátán említése

Idén politikától mentes volt a gála, Donald Trump amerikai elnök nevét egyetlen egyszer sem említették, ám a Sátán szóba került! Christian Bale a Vice című filmért vehetett át szobrot. Dick Chaney egykori alelnököt alakította, akinek elmondása szerint semmi karizmája nem volt, így csak a Sátánnak köszönheti, hogy volt elég inspirációja eljátszani őt.

Hajbókolások

Jeff Bridges életműdíjat kapott, feleségének, Susan Gestonnak mondott hálát, aki immár 45 éve kitart mellette.

– Meg tudjuk csinálni, együtt képesek vagyunk a szeretet felé fordulni, és közösen tenni a Földünk egészségéért – buzdította a közönséget. A konferálóként utána színpadra lépő Harrison Ford viccesen meg is jegyezte:

– Nehezen jutok szóhoz, senki sem mondta, hogy Jeff Bridges után kell majd kiállnom.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.