Istenes Bence nehezen mond köszönetet

Istenes Bence nehezen mond köszönetet

díjazottak
PUBLIKÁLÁS: 2019. január 14. 21:30
Tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Győri Egyetemi csarnokban a Médiabált amelyen Istenes Bence nyerte el a 2018-as év médiaszemélyiségének járó díjat.
K. K.

A közélet, a média, a gazdasági szektor és a művészvilág képviselői nyitották a 2019-es báli szezont. A XVI. Médiabál szombat este vette kezdetét az Egyetem téren. Az est házigazdái Ördög Nóra és Gönczi Gábor voltak, akik a tőlük megszokott profizmussal vezényelték le a rendezvényt, ahol többek között Détár Enikő, Fésűs Nelly és Ladinek Judit is fellépett. 

A gálán a 2018-as év médiaszemélyiségét díjazták, amit Istenes Bence érdemelt ki. 

– Nagyon megtisztelő volt a díjat elnyerni, előttem ugyanis olyan nagy nevek vihették haza a kitüntetést, mint Vitray Tamás, Friderikusz Sándor, vagy éppen Gundel Takács Gábor. A szakma nagy öregjei után rendkívül megható, hogy ezúttal engem szavazott meg a kuratórium a 2018-as év médiaszemélyiségének – mondja lapunknak Istenes Bence, aki bár rengeteg díjat bezsebelt már, egy valamit azonban továbbra sem tud megszokni: a köszönő beszédet.

– Bármennyire is viccesen hangzik, de képtelen vagyok belerázódni az ilyen beszédekbe. Mondhatni, nagyon rossz vagyok bennük! Mindig próbálom összeszedni a gondolataimat, de mire a színpadra felérek, már mindent elfelejtek – jegyzi meg nevetve a műsorvezető, aki csak a gála miatt repült Magyarországra a kedvesével.

– Adél is elkísért, de már megyünk is vissza Németországba. Próbáltunk ebben a rövid időben elintézni mindent, de szinte semmire nem jutott időnk, csak összevissza rohangáltunk – zárja mosolyogva Istenes Bence, aki egyelőre még nem tud nyilatkozni jövőbeni terveiről.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.