Magyarországon forgatott, kosztümös történelmi sorozattal kezdi az új évet az Epic Drama csatorna. A Jamestown című szériából egyelőre három évad forgott, a valós eseményeken alapuló történet szerint az 1600-as évek elején, Virginiában járunk, ahol az Újvilág első kolóniája telepedik le. Az alapítás után 12 évvel, 1619-ben feleségjelöltek csatlakoznak az addigi, csak férfiak alkotta társasághoz, és ezzel egyetemben szerelem, vágy, hatalom, erőszak és a túlélésért folytatott küzdelem is megjelenik. A Jamestown készítői és szereplői közösen két BAFTA-díjat és egy Emmy-díjat gyűjtöttek be.
A forgatásért egy komplett várost és indián települést is felépítettek a brit tévések, akik három évadot is elkészítettek a Duna mentén. A díszletet a szabad ég alatt húzták fel, a jelenetekben egyértelműen felismerhető maradt a magyar táj, stúdiójelenetek alig kerültek a telepesek életéről szóló drámába. Jamestown egyébként a ma ismert Amerika első állandó angol települése volt, és Virginia gyarmat fővárosaként működött nyolcvanhárom éven keresztül.
A Viasat World csatornái közül a Viasat Nature az Élet: az első lépések című állatkölykös sorozattal készül. A sorozat dokumentaristája a David Attenborough mellett gyakorlatozó Patrick Aryee biológus, aki végigköveti, miként győzik le az élet első heteiben, hónapjaiban rájuk leselkedő veszélyeket és kihívásokat ezek az apró hősök.
A világháború 80. évfordulójának alkalmából a Viasat History január 21. és 27. között holokauszt-emlékhetet tart, például Aribert Heim: Mauthausen Doktor Halála, avagy Dr. Halál, a mauthauseni koncentrációs tábor egyik leggonoszabb kínzójáról készült dokumentumfilmmel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.