Zeneterápiával várja kisbabáját Lilu

Zeneterápiával várja kisbabáját Lilu

Lilu
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 08. 10:00
<p>Nagyfia, Dávid esetében is bejött kilenc évvel ezelőtt a magzati zeneterápia. A 42 éves műsorvezető most is szívesen használja ezt a módszert.</p>
kbv

A műsorvezető egy egészen különleges módszerrel hangolódik babájára, és segíti, hogy szellemi-lelki fejlődése is maximális legyen. Lilu és picije együtt zeneterápiáznak, aminek jelentőségét már az orvostudomány is elismeri. 

A negyedik hónaptól egyébként a magzat füle teljesen kifejlődik, így nemcsak a ritmust érzi a magzatvizen keresztül, hanem valóban hallja is a dallamokat. Sok kismama tudhatja, egy-két pörgősebb számra a babák szinte „táncolnak”, vagy épp ellenkezőleg, elszundítanak mamájuk pocakjában. Lilu egy zenélő nyuszival teszi édesebbé gyermeke álmát. 

– Zenélek neki. Dávidnál is így csináltam – írta Lilu a képhez. A kutatók szerint egyébként Vivaldi és Mozart zenéje kifejezetten jót tesz a magzatnak: az ő műveikben hallható a legtöbb anyai szívverésre és légzésre emlékeztető dallam. A zeneterápia pártolói szerint a korai zenehallgatás az intelligencia fejlődésére hat. A szakértők szerint fokozható a hatás, ha műélvezet közben a kismama lágyan ringatózik is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.