Világsztár lett Róbert, a magyar Charles Bronson

Világsztár lett Róbert, a magyar Charles Bronson

hasonmás
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 08. 04:10
<p>Megdöbbentő a hasonlóság, ha az amerikai legenda és a magyar férfi fotóját összehasonlítjuk. Kovács Róbertet már egy világ emlegeti úgy, mint az újjászületett Charles Bronsont. </p>
Bors

Kovács Róbert, azaz Bronzi 1994 óta próbálkozott Amerikában a színészi karrierrel, de egészen idáig nem járt sikerrel. A Charles Bronsonra megtévesztésig hasonlító férfi azonban most befutni látszik odakinn, ugyanis előbb 2017-ben szerepelt Rene Perez From Hell to the Wild West című westernjében, majd a kaliforniai rendező ismét főszerepet adott neki a Bronson-filmek világát idéző Death Kiss­ben.

A rendező először néhány évvel ezelőtt egy spanyolországi bárban látta a magyar színész fotóját, aki aztán nem sokkal később Kaliforniában személyesen is megjelent Pereznél. Innentől pedig beindult a már Robert Bronzi néven futó férfi amerikai karrierje.

– Amióta láttam a Volt egyszer egy vadnyugatot, azóta színészkedni szerettem volna – meséli a New York Postnak adott interjújában a 62 éves, lovas kaszkadőri képesítést is szerző Bronzi, akit az 1974-es Bosszúvágy című filmet megidéző Death Kissben nyújtott alakítása óta sokan megállítanak az utcán már az Egyesült Államokban is.

Róbertnek 20 éves korában szóltak először barátai, hogy átkozottul hasonlít a 2003-ban elhunyt Charles Bronsonra, és onnantól kezdve bajszát és frizuráját is olyanra vágatta, mint a legendás színész. A magyar férfi élete fenekestül felfordult az elmúlt két évben, hiszen már a harmadik filmjét forgatja. Ez­úttal egy börtönszökést fel­dolgozó akciófilmben kapott munkát, és úgy tűnik, így 60 felett érhet révbe a filmes világban is. Bronzi pedig nem is lazsál, hiszen a filmezés mellett rendszeresen súlyzózik, és heti há­romszor küzdősportokkal tartja karban testét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.