Jön a baba! Gyermeket vár Valkó Eszter

Jön a baba! Gyermeket vár Valkó Eszter

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 18. 13:42
<p>Egyszer csak pozitív lett a terhességi teszt! </p>
Bors

Olyan régóta várt már babára Valkó Eszter és férje Radócz Péter, hogy most nem is tudnak betelni a boldogságtól. 

– Nem titok, lombikprogram segítségével sikerült teherbe esnem – ismerte el Eszter a Story magazinnak.

– Kisebb-nagyobb megszakításokkal öt sikertelen év van mögöttünk. Bevallom már nem is számoltam, hány hiábavaló beültetés történt. Immár mellékes is, a lényeg, hogy ez az egy a legutolsó végre sikerült!

Eszter nem fél bevallani, sokszor úgy érezte, hogy feladja, és nem teszi ki a szervezetét több gyógyszeres kezelésnek, párjával azonban szerencsére mindannyiszor képesek voltak egymást támogatva túllendülni lelkileg is, fizikailag is a megterhelő napokon.

– Az ilyen procedúra megviseli a házaspárt, ezért is fontos, hogy a kettejük közötti kötelék roppant erős legyen, akárcsak a miénk – hangsúlyozta Radócz Péter, aki büszkén sétál párja mellett bárhová is mennek.

Az első hónapok boldogságát érthetően rengeteg aggodalom kísérte, Eszter azonban már túl van a kritikus első három hónapon, és minden a legnagyobb rendben.

Story

Kisbabát vár kudarcos öt esztendő után Valkó Eszter és férje, Radócz Péter! Az orvosok különösebb magyarázatot nem találtak arra, hogy eddig miért nem fogant meg a baba. Eszter életkorát - 44 év -...

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.