Celeb

Farmernadrágért tették szét a lábukat a magyar lányok a pornópápának

G. Sz.

Létrehozva: 2018.11.22.

Pierre Woodman nevét az is ismeri, aki soha nem nézett pornófilmeket. A francia producer elmesélte, miért lett a világ egyik pornófővárosa Budapest.

A Spektrum új, saját gyártású sorozata, a Volt egyszer Vadkelet – Emir Kusturicával öt részben, öt témán keresztül mutatja be, hogy a rendszerváltás a közép-kelet-európai országokban milyen elfojtott vágyakat hozott a felszínre, illetve hogy az emberek mi mindenre voltak hajlandóak azért, hogy megéljenek, boldoguljanak, vagy éppenséggel kitűnjenek a hétköznapokból.

Nem túlzás kijelenteni, hogy a kilencvenes években a pornó valósággal berobbant hazánkba, és rövid idő alatt Prága mellett Budapest lett az iparág egyik fővárosa. A Spektrum sorozatának első részében Pierre Woodman, a szakma és a rajongók által csak análpápaként emlegetett francia pornóproducer mesélte el, miért éppen a magyar fővárost kapta fel a pornóvilág.

Legenda a szakmában

Az 55 éves Pierre Woodman a szexipar egyik legismertebb figurája, rendező és producer, aki sajátos videóiban amatőr lányok ezreit „tesztelte” már. Filmjeinek szereplői főként Közép- és Kelet-Európából kerülnek ki, és több azóta befutott (vagy már éppenséggel visszavonult) pornósztár karrierjét indította el.

– 1990 novemberében jöttem először Budapestre, egy akkori producer keresett lányokat itt, és neki dolgoztam. Az első ilyen meghallgatásunk az Átrium Hyatt szállodában volt, és vagy 40 nő jött el. Akkoriban a lányok nagyon ártatlanok voltak, egy farmerért, egy csomag rágóért, vagy 15 dollárért vállalták a szereplést – meséli a műsorban a háromgyerekes családapa, aki magyar származású feleségével jelenleg is Budapesten él. Woodman elárulja azt is, mennyire egyszerű volt a munkájuk akkoriban.

– Elég volt annyit mondani, hogy franciák vagyunk, és lányok meg ámuldoztak, hogy váó. El sem hiszik az emberek, mennyire könnyű volt a dolgunk itt, és akkoriban egy jobb időszakban egyszerre 50-60 pornófilm forgott csak Budapesten – mondja a több mint 5000 nővel szexelő Woodman, majd közli, hogy milyen tarifákkal dolgoznak manapság.

– Ma már kizárólag ügynökségekkel tárgyalunk, ők szállítják nekünk a fiúkat-lányokat. Egy sima interjú általában 100 euró. Budapesten 30 ezer forintot adunk, és ebből az ügynökség kap 15 ezret. A teljes csomagban interjú és szex van. De például egy szupersztár kérhet akár 3000 dollárt is egy anál jelenetért, míg egy átlagos lány ugyanazért 1500-at – avatja be a nézőket a részletekbe Woodman, akit ugyan nagyon sokan a szexuális identitás és kultúra egyik legfőbb rombolójának tartják, ő csak nevet ezeken, és amíg igény van rá, addig folytatja a munkát.

Ha egy okos lányt nézel, aki pornózott, annak 14 lakása van Prágában. Azt hiszed, érdekli mit csinált korábban? Én pedig 55 évesen fiatal lányokkal szexelek, amit élvezek és minden szuper. A lányok elmúltak 18 évesek, benne vannak a dologban, mi ezzel a baj? – szabadkozik a producer.

Az epizódban Woodmanen kívül Kovács István Kovi is elmeséli, hogyan lett 1992-ben felnőttfilmes rendező, producer, majd miként volt kénytelen az internet térnyerése és a szakma változásai miatt kiszállni a bizniszből.

Ezen kívül feltűnik még Visi Mónika, azaz Monique Covét, aki 18 éves kora, azaz 1995 óta több mint 100 filmben szerepelt, jelenleg pedig szexuálterapeutának tanul Budapesten, és ebben a szakmában tervez majd később új életet kezdeni. Valamint látható lesz még Csáki Attila, azaz Choky Ice, aki a szakmát a kilencvenes évek legelején chippendale fiúként kezdte, és kiderül, hogy az egyébként gyermekei óvodájában a szülői munkaközösség elnökeként ténykedő férfi és konzervatóriumot végzett zongoratanárnő felesége hogyan dolgozta fel a férj nem mindennapi hivatását.

A Volt egyszer Vadkelet – Emir Kusturicával első részét november 22-én, csütörtökön este 22 órától láthatják a Spektrum televízión.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146194_auto_resized.jpg
origo.hu

A Manchester United szerződést adott Jürgen Kloppnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27221_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145212_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713603619
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713603619
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713603619
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak