Beszólnak a gyerekei Haumann Péternek

Beszólnak a gyerekei Haumann Péternek

vélemények
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 06. 08:00
Míg a Nemzet Színésze engedélyt kér, hogy véleményt formáljon gyermekei alakításairól, addig Petra és Máté egyből szól, ha valami nem tetszik nekik.
G. Sz.

Kedden indul a Spektrum Home tévécsatorna új, Helló, Tesó! című portréműsora, melyben D. Tóth Kriszta és öccse, András hétről hétre híres testvérpárokat mutat be saját környezetükben, számukra fontos emberekkel.

Az első adás szereplője Haumann Petra és öccse, Máté volt, és természetesen édesapjuk, a Nemzet Színésze, Haumann Péter is. Megtudhattuk, hogy Haumann Péter már egészen kicsi korában elvitte gyermekeit „figuralesre” a kávézókba, ahol figyelték az emberek viselkedését. Ugyanakkor csak 2017-ben játszottak először mindhárman egyszerre ugyanazon a színpadon.

– Csak egyetlen pillanatra,  finom kis páraként villant fel néha, hogy a fiam és a lányom van mellettem, egyébként a színészeket látom bennük is – vallja be Haumann Péter, aki mindig engedélyt kér, mielőtt elmondaná véleményét gyermekei alakításáról, ellentétben velük, akik sokkal kritikusabbak.

– Egyszer volt egy szerepem, amit nem szerettem, és Máté egyből kiszúrta. Azt mondta, mindent csinálsz deréktól felfelé, de a lábad térdig merev. Stimmelt, amit mondott és nagyon örültem, hogy ilyeneket is észrevesz – mondta.

Haumann Máté tudatosságára utal, hogy már hétéves kora óta a színházban, filmben megkeresett pénzét édesanyjának adta, aki betette azt a bankba, és ez a pénz jól jött, amikor tizennyolc évesen Londonba költözött megtanulni a színészmesterséget.

– Apám annyit tudott megteremteni magának, amennyit, és minden áron azon volt, hogy én többre vigyem, én ezt valamelyest teljesítettem. A hét évvel fiatalabb húgom vegyészmérnök doktor lett, és a családi mottónk az, hogy Gyerünk, Haumann! Máté után is ezt kiabáltam a reptéren, és a mai napig megható, ha eszembe jut, mikor elindult a maga útján – mondta a D. Tóth testvérpárnak elérzékenyülve a Nemzet Színésze. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.