Celeb

Berki lánya nem volt ott az esküvőn

uv

Létrehozva: 2018.11.24.

Hódi Pamela elmondása szerint Berki a lányát, Natasa Zselykét is kihagyta a titkos esküvőjéből. Már ha volt egyáltalán.

Ahogy azt a Bors elsőként megírta, Berki Krisztián és Katona Renáta Mazsi titokban összeházasodott, amire A legbátrabb pá­ros forgatásán, Máltán derült fény. Berki a hírt megerősítette a Blikknek, és az is kiderült, minden Mazsi vágyálmai szerint történt a nagy napon. Sokan mégis úgy vélik, sántít a történet.

Berkiről ugyanis jól tudjuk, hogy mindenből szeret pénzt csinálni. Anno Hódi Pamelával tervezett, majd végül meghiúsult esküvőjénél ki is jelentette, üzletnek tekinti a lagzit. Ezért is idegen tőle a lépés, hogy titokban nősült. Különös az is, hogy saját gyermeke nem volt a meghívottak között. A Bors megkereste Berki egykori menyasszonyát, Hódi Pamelát, aki elárulta: ő is csak utólag értesült az eseményről, és Natasa Zselyke sem tud a frigyről.

– Gratulálok nekik, biztos szép volt minden, de én nem tudok erről semmit. Valószínűleg hatalmas bulit csaptak a rokonokkal, barátokkal, de bárhogy is történt, nem értem, miért nem lehetett ott Nati. De nyilván megörökítették az örömteli pillanatokat, úgyhogy a fotóalbumot gondolom majd fellapozhatja Nati – mondta lapunknak Pamela, aki többször is visszautasította Berkit. – Krisztián többször is megkért, hogy hordjunk aranygyűrűt, de megmondtam, addig nem, amíg nem vesz felségül. Mindig is nagy álmom volt egy esküvő, és ahogy a nagyszüleim, karikagyűrűt hordjak majd, de a színjáték nem szerepelt a vágyaim között – emlékezett vissza Pamela, aki cseppet sem bánja, hogy nem lett belőle  Berkiné.

– Szívből örülök, hogy Mazsi van Krisztián mellett. Jól bánik a gyerekemmel, a szabályaimat – hogy például a közösségi oldalát ne posztolja szét Natival – mára betartja, a nézeteltéréseinket elsimítottuk, és nekem ez a fontos – mondta Pamela, aki még nem házasodik, és leszögezte: exével ellentétben, ő sosem hagyná ki kislányát az esküvőjéből.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194751_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője