Meglepetésként érte a játékvezetéstől visszavonult sípmestert, amikor felkérték a Menekülés a győzelembe című film futballbírói szerepére. Több száz alkalommal vezetett mérkőzéseket, mégis nagy izgalommal készült a forgatásra, hiszen mint mondta, nem mindennap találkozhat az ember világhíres színészekkel vagy éppen Pelével, a brazil labdarúgócsillaggal. Természetesen ő is megkapta a forgatókönyvet, amely egy képzeletbeli második világháborús focimeccset dolgozott fel, és Sylvester Stallone játszotta az egyik főszerepet.
– Meglehetősen ügyetlen kapus volt Stallone – emlékezett Tátrai László. – Jószerivel csak akkor tudott hárítani egy lövést, ha a labda telibe találta. Még a statiszták is röhögtek a nézőtéren, amikor meg akarta fogni a labdát, a társak pedig tanácsokat is osztottak neki, kérje meg a kellékest, varrjon fület rá, akkor talán egyszerűbb lesz megfogni – mondta mosolyogva. – Persze, a színész nagyságát bizonyította, hogy a rengeteg buktató ellenére is pazarul játszotta el a fogoly kapus, Robert Hatch szerepét.
Stallone a forgatások szünetében kondiedzéseket végzett, súlyzókat emelgetett, sőt az angol világbajnok kapus, Gordon Banks is foglalkozott vele, igaz, nem sok eredménnyel. Egyszer olyan ügyetlenül nyúlt a labdához, hogy eltörte az egyik ujját, máskor pedig a bokája sérült meg. Egyébként állandóan panaszkodott a profi futballistákra – Pelé, Bobby Moore, Ardiles, Deyna –, hogy nem kímélik, nem vigyáznak rá és retteg a komolyabb sérüléstől. A forgatás után azt nyilatkozta, nehezebb küzdelem volt számára a kapus szerepe, mint Rockyé.
– A legközvetlenebb és a legsegítőkészebb partnerem Michael Caine volt, igazi úriemberként viselkedett a forgatás alatt – mondta Laci bácsi. – Nekem is tanácsolta, viselkedjen úgy, mintha igazi meccset vezetnék, hiszen csak így lesz hiteles a „színészi” játékom. Igaz, egyszer nála is elszakadt a cérna, ugyanis Stallone több mint három órát késett a pályáról, mert papírra kellett vetnie a Rocky III. forgatókönyvének egyik epizódját.
– Pelé viszont úgy játszott, ahogyan az a nagy könyvben meg van írva – mondta a volt labdarúgó játékvezető. – A filmbe is becsempészett egy-két olyan zseniális trükköt, amitől a még kissé nagyképűnek tűnő Stallonénak is leesett az álla.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.