Süketsége miatt tette le a gitárt Szörényi Szabolcs

Süketsége miatt tette le a gitárt Szörényi Szabolcs

megsüketült
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 28. 05:30
<p>Bécsben ünnepelte hetvenötödik születésnapját a legendás Fonográf együttes basszusgitárosa. Felesége, Rosta Mária lepte meg a kirándulással a zenészt, aki hat esztendeje, mióta jobb fülére teljesen megsüketült, jóformán ki sem lép otthonról. </p>
GG

Nyugdíjasként, teljes nyugalomban tölti napjait a művész, még a városba sem megy be szívesen. Otthon, a családi ház kertjében ol­vas, vagy ha hű­vösebbre fordul az idő, a szobában zenét hallgat. Nem vágyik a nyüzsgésbe, kerüli az embereket, és a hangszerét sem veszi elő már.

– Legutóbb, és szerintem utoljára, a februári Fo­nográf-koncerten fogtam gitárt a kezembe, bevallom na­gyon sokat kivett belőlem a fellépés. Kevesen tudják, illetve talán csak a banda tagjai, hogy a normálishoz képest egy hanggal lejjebb játszottam a nótákat. El is döntöttem, többé nem lépek színpadra, süketen nem lehet zenélni. Pedig a zene az életem, és biztosan hiányoznak majd a srácok is.

Sokan azt gondolnánk, hogy a zenész, aki a hatvanas évek, a legendás Illés korszaka óta aktívan muzsikált, a koncertek hangterhelése, a hangosítás miatt vesztette el a hallását, pedig nem ez volt az ok. 

– Nem, úgynevezett orvosi sü­ketségem van, amit már ennyi idő, hat év után gyógyítani sem lehet – árulta el Szabolcs, aki feleségével kihasználta a ritka alkalmat, hogy együtt végre ki­mozdultak otthonról, és persze a Kossuth-díjas zenész születésnapját is megünnepelték. Rengeteget sétáltak, újra rácsodálkoztak a kirakatokra, hiszen nem is emlékeztek arra, hány esztendő telt el azóta, hogy külföldön jártak. 

– Jókat és sokat ettünk, és természetesen többször is koccintottunk az egészségemre. Kicsit be is rúgtunk – mesélte Szabolcs  –, de gondolom, ez belefér egy születésnapi ünneplésbe. Most már sietünk haza, nagyon vá­gyom egy kis nyugalomra.

Pedig a bulizásnak még nincs vége, ugyanis a Szörényi család a hét végén újra összejön. Tízen ülik majd körül az asztalt, hi­szen a teljes Szörényi-klán tiszteletét teszi Szabolcséknál. Ott lesz Levente és a fia, Örs, Szabolcsék két lánya és persze a négy lányunoka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.