Eddig szinte mindig találtak a britek valami fogást Harry herceg hitvesének ruházkodásán, sokszor melléfogott már. Most azonban egészen más miatt kapták fel a fejüket. Meghan Markle egy kismamaszabású ruhában jelent meg egy fontos rendezvényen, amiről a People magazin adott hírt, és ami azonnal okot adott a pletykálkodásra.
A hercegi pár májusi esküvője óta eddig annyi derült ki, hogy a hercegné sietteti a babát. Amin nem lehet csodálkozni, hiszen Meghan nemrég töltötte be a 37. évét, azaz vészesen közeledik a 40-hez. A világoskék ruha ellen végre senkinek nem volt kifogása, viszont több fotón is úgy néz ki a hercegné, mintha várandós lenne.
Egyik képen a szél kapott a ruhája alá, ott egészen ezt a látszatot kelti. A másikon pont olyan szögből fotózták, hogy úgy néz ki, mintha állapotos lenne. A gálát egyébként az első világháború 100 éves évfordulója alkalmából rendezték.
Néhány nappal ezelőtt a hercegi pár egy gyermekkórházat látogatott meg, ahol Meghan mindenki nagy megdöbbenésére talpig koromfeketében jelent meg. Ezt sokan felrótták neki, hiszen halálos kórban szenvedő gyerekeket látogattak meg, akik a legjobban a fekete színtől rettegnek. Arról nem beszélve, hogy feketét a királyi család képviselőinek kizárólag gyász esetén szabad hordani. A feketéhez egyébként rossz emlékek fűzik férjét, Harry herceget is, hiszen édesanyját, Diana hercegnőt tragikus autóbalesetben veszítette el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.