Celeb

Csalók híznak a Ramazzotti-jegyeken – Vigyázat, átverés!

G. Sz.

Létrehozva: 2018.09.20.

Az olasz énekes 2019-es budapesti kon­certje iránt hatalmas az érdeklődés, és a netes jegyüzérek már most óriásit kaszálnak. Feljelentés mindig van ellenük, eredmény annál kevesebb.

Forrás: AFP

A 2019. október 24-ei Eros Ramazzotti-koncert szervezői a hivatalos magyarországi jegyértékesítői oldalon azt üzenték, hogy nem vállalnak felelősséget a nem saját, hanem két másik weboldalon vásárolt koncertjegyekért.

Az általuk említett két weboldal ugyanis saját maga is árul jegyeket az olasz dalnok jövő évi fellépésére, annak ellenére, hogy korábban már számtalan magyar koncertrajongót csaptak be.

„Üzleti modelljük” annyi, hogy nagy tételben vásárolnak koncertjegyeket, majd ezeket saját portáljukon adják tovább. Ugyan sokszor olcsóbb a vételár, de a felhasználó a tranzakciónál döbben csak rá arra, hogy rengeteg a rejtett pluszköltség, amit sehol sem tüntettek fel. De ez még a jobbik eset, hiszen sokszor az átutalás után sem érkezik meg az adott jegy, és telefonhívásokra, illetve e-mailekre egyszerűen nem reagálnak.

– Sajnos ezek csaló oldalak, folyamatosan több száz jegyet vásárolnak meg koncertekre, majd a saját oldalukon végül drágábban adják el azokat. Sőt előfordulhat az is, hogy több személynek adják el ugyanazt a jegyet, és a végén még foglalási költséget is számláz­nak, amit volt, hogy más pénznemben, például cseh koronában kellett a vásárlónak kifizetnie – tudtuk meg az Eros Ramazzotti-koncertet szervező irodától.

Hiába született ezen weboldalak kétes ügyeiről több rendőrségi feljelentés is, tenni ellenük sok mindent nem lehet.

– Napi szinten kapunk telefonhívásokat, hogy ezeken az oldalakon vásároltak jegyet, és aggódnak, hogy bejutnak-e egy­általán a koncertre. Mivel a csalók különböző álneveken vásárolnak online jegyeket, amiket ugyanúgy ki is fizetnek, mint egy hétköznapi jegyvásárló, te­hetetlenek vagyunk. Csak annyit tudunk tenni, hogy rendszeresen minden oldalunkon közzétesszük, hogy a vásárlók mindig a hivatalos oldalon vásároljanak, és nézzenek utána, hogy ki a szervezője a koncertnek, nehogy pórul járjanak – üzenték a szervezők lapunkon keresztül.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715048710
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715048710
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715048710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715048710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője