Tolvaj fosztogatta az operetteseket Szegeden

Tolvaj fosztogatta az operetteseket Szegeden

Csonka András
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 11. 10:00
A gyanú szerint belsős ember lopta meg a Szegedi Szabadtéri Játékokon dolgozó öltöztetőket, amíg ők a színpadon dolgoztak. Idegen ugyanis nem juthatott be a kulisszák mögé.
P. J.

Vastag bőr kell ahhoz, hogy valaki belsős dolgozóként rabolja ki a kollégáit, miközben azok dolgoznak. Márpedig ez történt nemrég a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Mialatt az aznap esti musical, az Apáca show ment a rendezvényen, valaki a belépőkártyájával bejutva, kirabolta az átöltöztetőket. Eltűntek telefonok, pénztárcák, de még iratok is. Erről egy ott dolgozó öltöztető számolt be a közösségi oldalán.

– Egy érdekes nap margójára. Most értem haza a rendőrségről, hajnali 2.30-kor ahol szerverhiba miatt nem tudtuk megtenni a feljelentésünket!

Az ok amiért szerettük volna, annyi hogy valaki úgy gondolta, pár öltöztetőt, amíg azok a színpadon gyorsöltöztetnek, megszabadít a mobiljától, tárcájától irataitól, pénzétől, és ami mozdítható volt az öltözőből, a táskákból, szerencsére csak hárman estünk áldozatul, reméljük nem lesz folytatása a Szegedi Szabadtéri Játékok dicsőséges diadalútján, őrzött területen, biztonságos körülmények között – írta az egyik öltöztető a Facebook-oldalára. Az Apáca show egyik sztárja, Csonka András, aki O’Hara atyát személyesíti meg, ledöbbent a történteken.

– Hallottam az esetről, és ez borzalmas. Az öltöztetőknek és a színészeknek külön-külön van egy konténerük, ami öltözőként szolgál a szabadtéren, így a színészek nem károsodtak. Ráadásul azért is furcsa az eset, mert csak beléptetőkártyával lehet bemenni a backstage-be, még rokonokat ismerősöket sem engednek be gratulálni. Valószínűleg egy belsős ember lehetett az elkövető vagy nem tudom. Rémisztő, hogy már dolgozni sem tud nyugodtan az ember. Remélem valahogy kárpótolják majd a munkatársakat. Az öltözőnket pedig ezentúl kulcsra zárjuk! – mondta a Borsnak Csonka Pici.

Nem ez az első eset, hogy az Operett munkatársait meglopják. Néhány éve a pesti teátrum egyik dolgozója fosztogatta a színészek öltözőjét, őt akkor eltávolították a színházból.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.