Celeb

Szomorú hír: vége Pachmann Péter házasságának

Bors

Létrehozva: 2018.08.21.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Első - és egyben utolsó - alkalommal nyilatkozott válásáról Pachmann Péter. A TV2 Mokka műsorvezetője elárulta: sem az ő, sem felesége életében nem tűnt fel harmadik fél, egyszerűen máshogy képzelik el a jövőt, és emiatt eltávolodtak egymástól. Ugyanakkor hangsúlyozta: barátságban válnak el - és nem csak hároméves lányuk, Anna miatt.

“Mindenki azt szokta mondani, hogy szeretetben és barátságban válik, nálunk ez valóban így van. Nem is lehetne máshogy, hiszen Anna kislányunk érdekében mindig is szövetségesek maradunk, mint szülők. A szövetséget pedig legjobb, ha barátként köti meg az ember. Természetesen a kislányunkat közösen neveljük, és törekszünk arra, hogy a jelenlegi helyzetből semmit vagy legalábbis a lehető legkevesebbet érezze meg” - nyilatkozta Pachmann a Blikknek. “Mi magunk hónapokkal ezelőtt kezdtük érezni, hogy nem ugyanazokat az utakat képzeljünk el a jövőben, mint a másikunk, és – bár dolgoztunk rajta, hogy ezen változtassunk – rájöttünk arra, hogy ha ez valóban így van, a legjobb válasz erre az elengedés” - boncolgatta a válás okait az egykori híradós.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek