Szabó Zsófi kisfia már mászik, sarokvédők kerültek a bútorokra

Szabó Zsófi kisfia már mászik, sarokvédők kerültek a bútorokra

szemek
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 10. 11:45
Bors

Szabó Zsófi életét teljesen megváltoztatta az anyaság, számára a legfontosabb, hogy biztonságban és egészségesnek tudhassa kisfiát. Férjével már beszerezték a sarokvédőket a házuk összes szekrényére, édesanyjával pedig szemészeti szűrővizsgálatra vitték a mindig mosolygós csöppséget.

A nyolchónapos Mendel alig pár hete kezdett el mászni, a csinos műsorvezető azóta egy percre sem ült le.

A kisgyermekek szemészeti eltéréseit laikusként nagyon nehéz felfedezni, de az is előfordulhat, hogy sejtelmünk sincs gyermekünk esetleges problémáiról. Szabó Zsófi nem bízta a véletlenre, így a szemészeti szűrővizsgálat mellett döntött. A módszerrel olyan esetleges eltérések is kiderülnek csecsemőkorban, mint a rejtett kancsalság, a két szem közötti jelentős dioptria különbség vagy a gyenge látásélesség.

– Alig öt perces volt a szemvizsgálat, igazi bababarát környezetben, a Czeizel Intézetben – osztotta meg tapasztalatait Zsófi. 

– Mendel végig az ölemben ült, kapott egy kis játékot, szinte észre sem vette mi történik vele. Anyukám is elkísért minket, így a doktornéni mögül a nagymama jelenléte is megnyugtatta.

Szabó Zsófi nem tagadja, az anyaság teljesen megváltoztatta.

– Ez a legnagyobb ajándék, leírhatatlan érzés szülőnek lenni. Ő az életem értelme. Az, hogy egy ilyen csodálatos kisfiú anyukája lehetek, az semmihez sem fogható – fűzte hozzá.

Ma 8 hónapos #KisMendel 💚💦

A post shared by Szabo Zsofi (@szabozsofi) on

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.