Retteg a filmes csóktól Barátok közt új színésznője

Retteg a filmes csóktól Barátok közt új színésznője

csók
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 16. 10:00
Az esélytelenek nyugalmával indult el a meghallgatásra, így az énekesnő lepődött meg a legjobban, amikor bekerült az idén húszéves sorozatba.
kbv

Napközben jogász, éjszaka, a színpadon Fonogram-díjas énekesnő, az ország egyik legismertebb dzsessz formációjának, a Group 'n' Swingnek a frontembere. Mindemellett hétfőtől a Barátok közt új szereplője is. Mihályi Réka élete több szálon is kapcsolódik a sorozathoz, mégsem gondolta, hogy valaha szerepelhet benne.

– Nem vagyok színésznő, de pár éve, a Holdfény mulató című előadásunk okán már kapcsolatba kerülhettem a színjátszással. Érdekes, hogy ebben egy férfi és egy nő szenvedélyes vívódását dolgozzuk fel, a partnerem pedig Magyar Bálint, aki Szilágyi Lórántot alakította a sorozatban – meséli Réka. – De nem csak általa kapcsolódom a Barátok közthöz. Édesapám három éve hunyt el, nem volt nála nagyobb rajongója a sorozatnak. Egyetlen részt sem hagyott ki, nagyon boldog lenne, ha most láthatna Váradi Jankaként.

Az énekesnő fitneszedzőként bonyolítja majd az amúgy sem egyszerű történetet a sorozatban. Már nem titok, Janka gyengéd viszonyba kerülhet majd Berényi Attilával. A fiatal céltudatos lány nem akarja feldúlni Attila és Juli házasságát, nem is feltételezi, hogy ilyen kényelmetlen helyzetbe kerül. Vele együtt pedig az őt megformáló Réka is, hiszen – ha már szerelem – várhatóan csókolóznia is kell majd a kamerák előtt Domokos Lászlóval.

– A színdarabunkban Magyar Bálinttal már kellett csókolóznom, nem könnyen szoktam meg, de az már megy. A filmes csók azonban más, másfajta technikát igényel, sokkal eredetibbnek kell tűnnie. Lesz még vele gondom, az biztos – mondja Réka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.