Lehull a lepel: Ők is szerepelnek a Sztárban sztár vadonatúj évadában

Lehull a lepel: Ők is szerepelnek a Sztárban sztár vadonatúj évadában

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 18. 05:20
Beindult a találgatás, vajon kiket szerződtetett a TV2, hogy ősszel összehozza az ország legnagyobb házibuliját. Két szereplő kilétéről a Bors tudomást szerzett.
Munkatársunktól

Hatvanegy énekes mérettette meg a magát öt évad alatt a Sztárban Sztárban, és a műsor ősszel újraindul. Találnak még tizenkét tehetséget, aki újra színpadra áll? Már meg is találta a csatorna. Bár a csatorna promófilmjéből gyakorlatilag lehetetlen kitalálni, hogy ki alakítja Chert és Britney-t, két szereplőt úgy tűnik, sikerült kinyomoznunk.

– Az egyik férfi Freddie lesz. Fehérvári Gábor Alfréd a Rising Starban lett ismert, majd a 19. helyen végzett az Eurovíziós Dalfesztiválon. Emellett úgy tudom, hogy az egyik női szereplő Tolvai Reni lesz, aki megnyerte az ötödik Megasztárt – súgta meg egy informátorunk.

A másik izgalmas kérdés, hogy ezúttal kik ülnek be a zsűribe, hiszen ebben a műsorban szinte minden évben változtak az ítészek.

– Úgy tudom, hogy ugyanaz a zsűri lesz, aki az utolsó, ötödik évadban volt. Vagyis Stohl András, Liptai Claudia, Majka és Papp Szabi – súgta meg a bennfentes.

Az értesüléseinkre és a további versenyzők kilétére megpróbáltunk a csatornától hivatalosan választ kapni.

„Nagyon örülünk, hogy a Sztárban Sztár hatodik évadát is kiemelt figyelem követi már indulása előtt. Amint eljön az ideje, felfedjük, hogy kik szórakoztatják majd a nézőket átváltozásaikkal az ország legnagyobb házibulijában” – közölte lapunkkal a TV2 sajtóosztálya. A műsorvezetőről se feledkezzünk meg, ha minden igaz, Tilla fogja az új évadban is csipkedni vagy bátorítani a versenyzőket.

Folyton változó zsűri

A műsorra talán az a legjellemzőbb, hogy a zsűritagok között minden évben van változás. Idén az a meglepetés, hogy minden marad a régiben.


Első évad (2013. ősz)
Nyertes: Bereczki Zoltán
Műsorvezető: Friderikusz Sándor
Zsűri: Liptai Claudia, Hajós András, Lakatos Márk, Majoros Péter Majka

Második évad (2014. tavasz)
Nyertes: Pál Dénes
Műsorvezető: Till Attila
Zsűri: Liptai Claudia, Hajós András, Bereczki Zoltán, Majoros Péter Majka

Harmadik évad (2015. ősz)
Nyertes: Gáspár Laci
Műsorvezető: Till Attila
Zsűri: Liptai Claudia, Havas Henrik, Bereczki Zoltán, Majoros Péter Majka

Negyedik évad (2016. ősz)
Nyertes: Veréb Tamás
Műsorvezető: Till Attila
Zsűri: Liptai Claudia–Ábel Anita, Hajós András, Bereczki Zoltán, Majoros Péter Majka
Clau az ötödik adás után várandóssága miatt búcsúzott, helyét Anita vette át.

Ötödik évad (2017. ősz)
Nyertes: Horváth Tamás
Műsorvezető: Till Attila
Zsűri: Liptai Claudia, Stohl András, Majoros Péter Majka, Papp Szabi

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.